A Katedrális – Interaktív novella Xbox One-ra
dreampage 2017. Aug. 16.

Játék készült Ken Follett 1989-es nagysikerű regényéből, amelynek első része már elérhető Xbox One-ra. A híres történet szereplőinek sorsát ezúttal meg is változtathatjuk a Daedalic kalandjátékában.

Ezen a héten több remek játékmegjelenésnek is örülhetnek az Xbox One tulajok (Observer, Sonic Mania, Circuit Breakers, hogy csak hármat említsünk), de a legkülönlegesebb új darab valószínűleg a The Pillars of the Earth – magyar címmel A Katedrális, amely Ken Follett angol író világsikert aratott történelmi regényének interaktív feldolgozása. A játék három felvonásból áll, melyek közül most az első játszható, a másik két epizód automatikus frissítés formájában érkezik valamikor a közeljövőben.

A XII. század Angliájában járunk, háború, szegénység és éhínség idején. Kingsbridge városa elhatározza, hogy katedrálist épít, hogy ezzel jólétet és biztonságot teremtsen a lakói számára. Az 1989-ben megjelent regény – és egyúttal a játék – története ekörül forog, közben persze megismerhetjük a szereplők mindennapjait és problémáit, hogyan alakítja életüket és sorsukat az építkezés, és a kisváros eseményei. A regénnyel ellentétben, a játékban sok döntési lehetőségünk van, így az eredeti cselekménytől eltérve másfelé is kanyarodhat egy-egy szereplő sorsa.

Maga a játék az interaktív novellák, és a feleletválasztós, illetve „point & click” kalandjátékok műfaja közé tehető, története több, mint 30 évet ölel fel. Kapunk három irányítható karaktert (Jack, a kívülálló, Aliena, a nemes, és Philip, a szerzetes), több, mint 200, kézzel festett hátteret, nagyszerű animációkat, teljes szinkront, és a prágai filharmonikusok által feljátszott gyönyörű zenéket.

Hogy a játék még érdekesebb legyen, még maga az író is feltűnik benne az egyik szinkronhangként. A fejlesztők igyekeztek minden elemében hűen visszaadni a regény hangulatát és világát, így a The Pillars of the Earth tényleg megérdemli a figyelmet. 7,990 forintos ára elsőnek borsosnak tűnhet, de egyrészt Xbox One-on így is olcsóbb, mint máshol, másrészt ez a három részre vonatkozik, tehát elég csak egyszer megvenni, a második és harmadik fejezetet automatikusan megkapjuk.

Az interaktív formában megelevenedő regény mindenképp érdekes kaland lehet az ínyenceknek, így a 2017-es játékkínálat mindenképp egy figyelemre méltó darabbal bővült.