BioShock: The Collection teszt
Újra lemerülhetünk a tenger mélyére, és felszállhatunk a felhők fölé. Megjelent a videojáték-történelem egyik legjobb trilógiájának ráncfelvarrott gyűjteménye. Új mérce a remasterek között?
„Andrew Ryan vagyok, és kérdezni akarok valamit. Nem az alkotóhoz tartozik, amit létrehoz? Nem, mondja az ember Washingtonban, az a szegényeké. Nem, mondja az ember a Vatikánban, az Istené. Nem, mondja az ember Moszkvában, az mindenkié. Én elutasítottam ezeket a válaszokat. Ehelyett valami mást választottam. Én a lehetetlent választottam. Én Rapture-t választottam!”
Amikor ezek a szavak először elhangzottak a BioShock elején, az kétségtelenül történelmi pillanat volt a videojátékok világában. Ott ültünk letaglózva, tátott szájjal, ahogy Rapture víz alatti városa elénk tárult. Döbbenetes volt az akkori Unreal Engine által létrehozott grafika, a művészi dizájn, az art deco és a beteg, elborult horror elemek ilyetén házasítása. Egy szóval korszakalkotó műnek lehettünk tanúi, és egy olyan kalandot élhettünk át, aminek hangulati elemei és megoldásai itt-ott több mai játékban is felfedezhetők. Ken Levine és csapata nem magát az FPS műfajt forradalmasította, hanem a művészi tervezést és a történetmesélést emelte olyan új szintre, aminek azóta is kevés párja akad.
Manapság, amikor az előző generációs sikercímek újrakiadásának korát éljük, éppen az volt a meglepő, hogy az elmúlt évtized egyik legjobb trilógiája még nem kapott felújítást. Ez mostanra megváltozott, megjelent ugyanis a BioShock: The Collection, ami a konzolosok számára is sok újdonságot ígér. 1080p felbontást, 60 fps képfrissítést, feljavított textúrákat és különféle extrákat ezzel az univerzummal kapcsolatban. Az ígéreteket csak kisebb-nagyobb zökkenőkkel sikerült valóra váltani, de a gyűjtemény még így is nyugodtan kerülhet a polcra – vagy a merevlemezre.
Az első, legrégebbi (immár 9 éves) epizód kapta a legnagyobb figyelmet a felújítást végző Blind Squirrel Games csapatától. Itt érhető tetten a legtöbb grafikai változtatás, ami nemcsak élesebb, az eredeti Xbox 360 változaténál jóval nagyobb felbontású textúrákat jelent, de több helyen új elemeket, részletesebb geometriát és új effekteket is láthatunk. Felvetődik persze a kérdés: ildomos-e kézzel belenyúlni, és saját hatáskörben megváltoztatni az eredeti alkotást. A végeredmény szerencsére sehol nem tér el radikálisan az alapanyagtól – néhol más bevilágítás, a nyitó jelenetben medúzák a vízben, illetve egy kissé más víz effekt jelentik talán a legnagyobb különbségeket. Mind emellé viszont a megnövelt felbontás tűéles képet, a 60 fps képfrissítés pedig soha nem látott sima mozgást és érzékeny játékmenetet kölcsönöz a produkciónak – szerencsére szinte teljesen stabilan.
Az első részt illetően beszélhetünk komolyabb extrákról is, ami a gyűjtemény egyik komoly hibája: csak itt van valóban új tartalom – hosszú beszélgetés a játék készítőivel (aminek epizódjait a játék pályáin elrejtett filmtekercsekkel nyithatjuk meg), illetve egy teljesen új 3D-s múzeum, amit bejárva elkaszált koncepciókat és karakter modelleket nézhetünk meg. Jó lett volna ilyen mindhárom játék esetében.
A BioShock 2 mindig is a sorozat fekete báránya volt, ami valahogy beleszürkült a játékok tömegébe, pedig egyáltalán nem rossz alkotás. Érződik rajta, hogy nem az eredeti fejlesztők munkája, és csak az első rész megoldásait keveri újra, de a története van annyira radikális, hogy simán legyen létjogosultsága. Nem mellesleg ehhez a részhez jár az egyik legjobb kiegészítő (Minerva’s Den) is. A második rész felújítása extrák nélkül ugyan, de hasonló az első játékhoz. Emelkedett a felbontás és a képfrissítés, minden szép, minden jó – viszont mintha nem foglalkoztak volna vele annyit. Bizonyos részeken – főleg a tengerfenéken járva – kifejezetten elnagyoltnak tűnik a játék, néhány csúnya textúra és gyenge effekt is belerondít az összképbe. Sajnos a második rész most sem tud elmenekülni a sorsa elől: csupán másodhegedűsként létezhet az eredeti Rapture-kaland árnyékában.
Igazi kérdőjel a BioShock Infinite. A felhők feletti városban játszódó elképesztően jó játék ugyanis semmiféle felújítást vagy extrát nem kapott – egyszerűen konzolra ültették az eredeti PC verziót, ez pedig néhány furcsa hatással járt. A kiírásokon, menüképernyőkön látszik, hogy monitorra készültek, nem a nappaliba (egyszerűen túl kicsik). Persze itt is megvan az 1080p és a 60 fps, de mivel ez a játék már Unreal Engine 3 motort használ, néhol komoly gondok tapasztalhatók. Akció közben, de néha anélkül is brutális képtörések és érthetetlen belassulások tépázzák Booker DeWitt égi kalandját, és akkor még a textúra betöltés miatti gyakori akadásokról nem is beszéltem. Csak remélni lehet, hogy ezeket idővel patchelik majd, mert a játék amúgy tényleg csodálatos: a PC-ről örökölt nagyfelbontású textúrákkal Columbia városa soha nem volt még ilyen szép.
Mindez persze, amit fentebb leírtam, csak szigorúan a gyűjtemény technikai oldalára vonatkozott. Még ezekkel a hibákkal együtt is az egyik legjobb remasterről beszélhetünk, láthatóan valódi munkát fektettek a felújításba – az viszont sajnálatos, hogy a harmadik rész esetében megelégedtek a PC változat portolásával. Azonban az is biztos, hogy ilyen minőségben még nem játszhattunk ezzel a három csodálatos játékkal. Rapture hangulata és tervezése a mai napig megállja a helyét még a modern FPS-ek között is, a 2013-as Infinite pedig akár ma is megjelenhetett volna, fel sem tűnne, hogy előző generációs játékról beszélünk.
Végső soron pedig ez az, ami igazán fontos a BioShock: The Collection esetében. Nem egyszerűen három játékról (és azok összes single-player kiegészítőjéről) van szó, hanem egy darabka történelemről. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is ugyanolyan erőteljes hangulata van az első résznek, és ugyanolyan lelkesen tudtam belevetni magam. Steinmann, Atlas, Ryan, Tenenbaum, Elizabeth, Comstock… Ezek a nevek minden játékos elméjébe örökre bevésődtek, és nem véletlenül. A BioShock trilógia mindenki számára kötelező darab – ha még nem ismeri valaki, akkor azért, ha meg igen, akkor azért nagyon ajánlott ez a távolról sem tökéletes vagy teljes, de mindkettőhöz nagyon közel álló felújított gyűjtemény.
8
