Crackdown 3 részletek
dreampage 2017. Jun. 15.

November elején visszatér az Ügynökség, hogy új helyszínen tegyen rendet a rosszfiúk között. A Crackdown 3 az év egyik legszórakoztatóbb Xbox exkluzív játékának ígérkezik.

Emlékszünk még az első Crackdownra? A 2007-es, ismeretlen játékra, amit sokan csak azért vettek meg, mert a Halo 3 bétája járt mellé. Először csak poénkodtunk, hogy valójában a béta mellé adtak játékot, aztán szép lassan mindenki rájött, hogy a nyílt világú, őrült akciójáték az akkoriban még újnak számító generáció egyik legnagyobb mókája. A sandbox kaland a feje tetejére állította az addig megszokott, „GTA-klón” típusú beidegződéseket, hihetetlen szabadságot, elképesztő rombolást, szuper képességeket, jófajta humort, igazi „over the top” akciót nyújtott. Az már csak hab a tortán, hogy a játék teljes magyar szinkront kapott, és Bozsó Péter narrációja mellett irthattuk az ellenséget.

Jó hírem van: a sorozat harmadik része visszatér a gyökerekhez – a Crackdown 3 producere az a David Jones, aki az eredetit tető alá hozó Realtime Worlds csapatát is irányította. A fejlesztést ezúttal a brit Sumo Digital végzi, akik rossz játékot még soha nem adtak ki a kezükből, és tökéletesen értik, mitől lesz egy játék extrém módon szórakoztató. A harmadik rész mindent megtart, amit az eredetiben megszerettünk, de ezúttal nagyobb, szebb és dinamikusabb játszóteret kapunk.

Nézzük dióhéjban, mire számíthatunk a Crackdown 3 esetében:

  • A történet: 2045-ben járunk, amikor is egy globális támadás áramszünetet okoz sok nagyvárosban. Az Ügynökséget New Providence városába küldik intézkedni, ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt a szuperügynökök tervezik. Színre lép a Terra Nova nevű szervezet, és itt lépünk a képbe mi: új ügynökként fel kell vennünk a kesztyűt ezzel a bűnbandával, fényt kell deríteni a terveikre, de leginkább szitává kell lőnünk mindenkit, aki kapcsolatban van velük. A kampányt egyedül, vagy akár négyfős kooperatív módban is végigjátszhatjuk.
  • Terry Crews nemcsak a játék trailerében szerepel, hanem a Crackdown 3 kampányban is lényeges karakter: ő Commander Jaxon, kvázi a főnökünk, aki egyben játszható karakter is.
  • A helyszín: New Providence városa teljesen új terület, méghozzá két és félszer akkora, mint az első két epizódban látott Pacific City. Nem csak az alapterület nőtt meg, hanem a magasságok is: a legmagasabb épület kétszer akkora, mint az első rész Ügynökségi Tornya. A város több kerületre oszlik. Van sűrűn beépített belváros, zöldövezet, vegyi üzem, és még sok más, a város jóval változatosabb lesz, mint a megszokott betondzsungel.
  • Karakterfejlesztés: Lehet férfi vagy női Ügynökünk, a fejlődés pedig hasonlóan zajlik majd, ahogy korábban. Igen, visszatérnek az Agility Orbok, amiket a háztetőkön ugrálva kell gyűjtögetni. A kézi, a lőfegyveres és a robbantásos harc a megfelelő képességeket fejleszti, karakterünk egyre erősebbé, izmosabbá, nagyobbá válik, ahogy haladunk előre.
  • Járművek: Visszatérnek az alakváltó ügynökségi járművek is. Minél erősebbek vagyunk, és minél jobbak a vezetői képességeink, beszálláskor annál durvább alakot vesznek fel a járművek, amikkel így még nagyobb pusztítást végezhetünk.
  • Grafika: A Crackdown 3 megtartja az elődök vizuális grafikus novella jellegét, így egy 3D-s képregényszerű látványt kapunk. Az animációk viszont finomodnak, a robbanások pedig sokkal nagyobbak lehetnek, mint eddig. Xbox One-on 1080p, Xbox One X-en 4K felbontás a cél, de lesz HDR támogatás, széles színspektrum, a hangzásért pedig Dolby Atmos technológia felel. A képfrissítés 30 fps, és ennek oka van: a játékban szinte minden tereptárgyat felvehetünk, eldobhatunk, szétlőhetünk, és minden valós fizikával rendelkezik, minden test hat mindenre. Ez adott esetben több száz repülő, robbanó tárgyat, és nagyon komplex fizikai számításokat jelent.

Az alapok mellett a Crackdown 3-ban bemutatkozik pár érdekes újdonság is, amikről eddig kevés szó esett. Ezek a játékmenetet érintik leginkább, és a fejlesztők szerint nem lesz két ugyanolyan végigjátszás. A város ugyanis dinamikus, lakói, illetve az ellenfelek minden döntésünkre reagálnak.

  • A város meghódítása: Ha elfoglalunk egy városrészt, vagy egy ellenséges létesítményt, akkor annak a fegyverzete minket szolgál majd. Ha például lőtornyok vesznek körbe egy tábort, akkor azok automatikusan bennünket védenek, ha a Terra Nova megpróbálná visszafoglalni. A főellenségeket bármilyen sorrendben támadhatjuk, de megfelelő fejlesztések nélkül bizonyos területeken esélyünk sem lesz. A fejlesztők 12-15 órás kampányt ígérnek, de ha mindent össze akarunk gyűjteni, ez akár jóval több is lehet.
  • Dinamikus főellenségek: Az első két résszel ellentétben a bossok nem ölbe tett kézzel várják, hogy oda menjünk és lelőjük őket. Ha egy-egy alvezér területén elég kárt okozunk, akkor ránk küldi a legjobb embereit, végső esetben ő maga támad ránk. Ez pedig bárhol és bármikor megtörténhet, vagyis attól függően, hogy hol mit csinálunk, más és más területen kell megküzdenünk a főellenségekkel. Így sosem lesz két ugyanolyan végigjátszás, mert mindig másképp alakulnak a dolgok.
  • A felhő ereje: A felhő alapú rombolás továbbra is benne van a játékban, de ez csak az online PvP-re korlátozódik. A kampányhoz nem kell internet kapcsolat, offline is játszható, ezért ott az épületek sem rombolhatók porig. Multiplayerben viszont igen – a legmagasabb felhőkarcolók is atomjaira robbanthatók, minden fal, vakolat és építmény apró darabokra szedhető, az elemek pedig a meccs végéig ott maradnak a pályán. Ezek a számítások a dedikált szervereken zajlanak.

A Crackdown 3 november 7-én, a One X-szel együtt jelenik meg, és az őszi exkluzívok egyik legizgalmasabb régi-új játéka lehet. Veterán Xbox rajongók pontosan tudják, hogy az első rész mennyire szórakoztató volt, sokaknál a mai napig nagy kedvenc, és a kompatibilitási lista egyik vágyott darabja. A harmadik rész négyfős kooppal, változatosabb várossal, még nagyobb rombolással emelheti ezt új szintre. A Sunset Overdrive óta ráadásul nem volt ilyen színes, őrült sandbox játékunk, úgyhogy éppen ideje már. Az Xbox Play Anywhere támogatás adott, cross-play funkcióval Xbox One konzolok és Windows 10 között.