Dynasty Warriors 9 részletek
dreampage 2017. Aug. 08.

Japánban nem, de a nyugati piacokon, így hazánkban is megjelenik Xbox One-ra a Koei Tecmo következő akciójátéka, a Dynasty Warriors 9. A régóta futó sorozat nyílt világúvá válik, minden eddiginél nagyobb és szabadabb kalandot ígér.

Kilencedik részéhez érkezik hamarosan a Dynasty Warriors sorozat, ami önmagában még nem lenne hír, a széria történetében viszont most először komoly változások lesznek. A DW9 nyílt világú játék lesz – Kína egész területe egyetlen, nagy térkép formájában lesz elérhető. A történet folytatódik, a sok ezer fős csaták megmaradnak, de a fő küldetések mellett számtalan mellékes feladatot is kapunk. A játék egyik legfontosabb újítása, hogy a mellékküldetések sorrendje nyomán változik a fő történeti szál nehézsége, másképp alakulnak a dolgok, és a mellékszereplők kérései, reakciói is az alapján változnak, hogyan és milyen sorrendben teljesítjük az egyéb feladatokat.

A játéktér változatosságára sem lehet majd panaszunk: havas fennsíkok, dzsungelek, sivatagok, és ellenőrzőpontként szolgáló kisebb-nagyobb városok mellett Kína főbb természeti nevezetességei is megtalálhatók lesznek rajta, hogy még élethűbb élményt kapjunk. A képek és a trailer alapján végre a látvány is szintet lép.

Változik a mozgás és a harcrendszer is. Többféle módon indíthatunk kombókat, bizonyos mozdulataink az ellenfelek állapota szerint változnak, karaktereink pedig új mozgásokat is kapnak. Kilőhető csáklyával mászhatunk fel várfalakon, vagy épp olajos hordókat kilőve okozhatunk hatalmas robbanásokat a harctéren.

Szereplőkben sem lesz hiány: a Dynasty Warriors sorozat mind a 83 tisztje szerepel a kilencedik részben, új öltözékekkel és képességekkel. Olyan rajongói kedvencek is visszatérnek, mint Sun Shangxiang, Lu Xun, vagy a démon-isten Lu Bu.

Már csak egyetlen dolgot nem tudunk a Dynasty Warriors 9-et illetően: a megjelenési dátumát. Az Omega Force által fejlesztett, ezúttal tényleg újszerűnek ígérkező játékot remélhetőleg még idén ősszel viszontlátjuk Xbox One-on.