Elérhető a Dolby Vision Gaming Xbox Series X|S konzolokon
dreampage 2021. Sep. 28.

A mai nappal elérhetővé válik a Dolby Vision technológia a játékokban is, Xbox Series X|S konzolokon. Több, mint 100 HDR játék érhető el ezzel a funkcióval, vagy érkezik hamarosan.

Az Xbox csapat régóta zászlajára tűzte, hogy a konzolos játékosok a lehető legjobb képi és hangzásbeli technológiákat élvezhessék játékaik során. A Microsoft ezért lépett együttműködésre a Dolby-val 2017-ben, hogy elsőként Xbox konzolokon lehessen hallani a Dolby Atmos térhangzást, majd egy évvel később, 2018-ban, amikor bevezették a Dolby Vision technológiát a videós szolgáltatásokban. A 2020-ban megjelent Xbox Series X|S konzolok az elsők, amelyek játékokban is támogatják a Dolby Vision-t.

A mai naptól kezdve azok, akik rendelkeznek Dolby Vision támogatású televízióval, már a játékok alatt is szemtanúi lehetnek az új HDR technológiának, Xbox Series X|S konzolokon. A Dolby Vision lehetővé teszi, hogy a színek még szebbek, a kontraszt pedig még élethűbb legyen, akár fényes nappal, akár a sötét árnyékokban.

Az Xbox és a Dolby a játékfejlesztőkkel szorosan együttműködve dolgozik azon, hogy minél több játék kihasználhassa a Dolby Vision nyújtotta előnyöket. Az Xbox platform ezt alapból támogatja, de a technológia közvetlenül a grafikus motorokba is beépíthető. Több, mint 100, next-gen optimalizációval rendelkező játék fogja támogatni a Dolby Vision-t a közeljövőben, vagy támogatja máris. A jövőben például a Halo Infinite is ezek közé tartozik majd.

A teljes Dolby élményhez érdemes egy Dolby Atmos térhangzást támogató eszközt is beszerezni, illetve letölteni a Dolby Access alkalmazást.

Még szebbek lesznek a korábbi játékok

Az Xbox Series X|S-re optimalizált új címek mellett az Xbox csapat célja volt az is, hogy a korábban megjelent HDR, illetve Auto HDR játékok is élvezhessék a Dolby Vision előnyeit. Így ez a több ezer régebbi játék új grafikai fejlesztési lehetőségeket kapott. Ha az Xbox Series X|S konzolt egy Dolby Vision támogatású tévére kötjük, a konzol automatikusan feljavítja a már meglévő játékokat, hogy a kép és a színek még gazdagabbak legyenek.

A Dolby Vision-előny

A Dolby Vision technológia hihetetlen fényerővel, színekkel, kontraszttal és képrészletességgel emeli tovább a játékélményt. Az ezt támogató játékok automatikusan alkalmazkodnak a megfelelő képernyőkhöz, így a játékosok mindig a legjobb elérhető képminőséget látják. A Dolby Vision az Xbox Series X|S más, újgenerációs funkcióival is kompatibilis, mint például a DirectX Raytracing, az automatikus alacsony válaszidejű mód (ALLM), a változó frissítési gyakoriság (VRR), illetve tévétől függően az akár 120 fps képfrissítés.

A Dolby Vision beállításához két dolog szükséges: egy, a technológiát támogató televízió, illetve ezen bekapcsolni a megfelelő, újgenerációs funkciókat (például ALLM és VRR). Nagyon sok 2020-as és 2021-es típus támogatja már ezeket a technológiákat. A Microsoft és a Dolby a tévégyártókkal is együttműködik annak érdekében, hogy a Dolby Vision játékok minél könnyebben elérhetőek legyenek a játékosok számára. Azokon a tévéken, ahol van ugyan Dolby Vision támogatás, de nincsenek next-gen gaming funkciók (alacsony válaszidejű mód és VRR), ott ennek bekapcsolásával némi beviteli késés lehet tapasztalható. A DV a konzol menüjéből természetesen kikapcsolható.

A te tévéd támogatja?

Azt, hogy a tévé támogatja-e a Dolby Vision-t, az Xbox Series X|S konzolon a Beállítások / Általános / TV és kijelző beállításai / A 4K tévé részletei menüben lehet megnézni.

Magát a Dolby Vision-t a Beállítások / Általános / TV és kijelző beállításai / Videómódok menüben lehet engedélyezni vagy kikapcsolni.

További információ található a dolby.com/experience/xbox oldalon.