Elérhető lett az összes kompatibilis Xbox játék
dreampage 2019. Jul. 03.

Nyári ajándék a búcsúzó Visszafelé Kompatibilitás programtól: a magyar Áruházba is felkerült az összes, eddig hiányzó Eredeti Xbox játék digitális változata, így ezek már Xbox One-ra is megvehetők.

Nagy szó volt, amikor a Microsoft bejelentette, hogy az Xbox 360 játékok mellett az első Xbox generáció címei is elérhetők lesznek a Visszafelé Kompatibilitás programban, így Xbox One-on három nemzedék játékait tölthetjük le és játszhatjuk. Az öröm számunkra azonban csak részleges volt, mert jogi akadályok miatt a régi játékok egy része a mi régiónkban nem lett elérhető. Eddig.

Friss fejlemény, hogy hosszú várakozás után végre a magyar Xbox Áruház is kiegyenlített: pótlásra kerültek azok a kompatibilis „Eredeti Xbox” játékok, amik eddig hiányoztak a kínálatból, lemezen pedig manapság nagyon nehéz ezeket beszerezni. Most már nem is kell: digitálisan is elérhető lett minden. Egész pontosan a következő játékok váltak immár nálunk is elérhetővé:

Ezek a játékok tehát most már digitálisan is elérhetőek és letölthetők. Azért is érdemes játszani velük, mert Xbox One-on 4x, Xbox One X-en pedig 16x akkora felbontásban futnak, mint eredetileg, sokkal jobb teljesítmény mellett, így olyan formában láthatóak, mint még soha. Ezzel pedig sikerült betömni a magyar Áruház egy komoly hiányosságát, és végre mi is hozzájuthatunk ezekhez a klasszikusokhoz.