Előrendelhető a Control
dreampage 2019. Mar. 27.

Ismét örülhetnek a magyar Xbox One játékosok, mert nagyon jó áron került fel az Áruházba a Remedy új akciójátéka. A Control nyár végén érkezik, és már előrendelhető, digitális ajándékok is járnak mellé.

Quantum Break után szabadon – mondhatnánk, és ennek több értelmezése is valós, hiszen a finn Remedy Entertainment immár külső kiadóval dolgozik együtt, a Control pedig az előző játék evolúciójának tűnik technikai és játékmeneti szempontból is. Az új, külső nézetes akciójátékban egy rejtélyes ügynökség épületét természetfeletti erők szállják meg, így ránk hárul a feladat, hogy a szervezet irányítójaként megmentsük a világot.

Jesse Faden története nem lineáris: fegyverek és emberfeletti képességek keverésével kell felvenni a harcot az ügynökségen belül, a játéktér pedig többé-kevésbé szabadon bejárható, és a fő történeti szál mellett is sok tevékenységet kínál. Több más ügynökkel együtt kell dolgozni, hogy felfedjük a különböző kísérleteket, és megküzdjünk azok szörnyű eredményeivel.

A Control előrendelhetővé vált Xbox One-ra, méghozzá nagyon jó áron: a magyar Áruházban mindössze 11,990 forintba kerül, jóval olcsóbb, mint a többi platformon. Az előrendelők ráadásul digitális extrákat is kapnak hozzá:

  • Tactical Response Gear Pack (öltözék + fegyver)
  • Crafting Resources Pack (alapanyagok tárgyak legyártásához)

A Control 2019. augusztus 27-én jelenik meg Xbox One-ra. Lesz Xbox One X támogatás is, úgyhogy mindenképp egy látványos, modern és jó értelemben vett bizarr kalandra számíthatunk. A játék az alábbi linken érhető el.

FRISS: Sajnos a kedvező ár, úgy tűnik, ez esetben téves volt, azóta ugyanis már 17,990 Ft-ra kúszott. Aki szemfüles volt, és az eredeti áron rendelte elő, ezúttal jól járt.