Előrendelhető a Tales of Arise
dreampage 2021. Apr. 28.

Napra pontos megjelenési dátumot kapott, és előrendelhető státuszba lépett a Bandai Namco új szerepjátéka, a Tales of Arise. A hosszú ideje készülő, gyönyörű JRPG idén szeptemberben érkezik Xbox konzolokra.

Több év után lassan célegyenesbe fordul a Tales of Arise fejlesztése. A Bandai Namco Games új szerepjátéka látványban, történetben és tartalomban is komoly ugrással kecsegtet a korábbi Tales of játékokhoz képest. A megjelenés sajnos csúszott, és egészen mostanáig nem tudtuk, mikor számíthatunk a játékra, de most már pontos dátumunk van: szeptember 10. Emellett új trailert és előrendelési lehetőséget is kaptunk a Microsoft Store-ban.

A történet szerint Rena 300 éve uralkodik Dahna világa felett, kiszipolyozva a bolygó erőforrásait, és megfosztva lakóit a szabadságtól. Csakhogy felbukkan két ember, két külön világ szülötte, akik saját sorsukat próbálják megváltoztatni, hogy egy új jövőt alkossanak. A két hős összefog, hogy közösen szálljanak szembe a gonosszal – ahogy azt minden tisztességes JRPG-ben kell. A Tales of Arise változatos és színes szereplőgárdát, izgalmas harcrendszert és mély történetet ígér egy lenyűgözően kidolgozott, gazdag világban. A képek és videók alapján erre meg is van az esély.

Érdemes elgondolkodni az előrendelésen is. Aki így tesz, az számos digitális extrát kap az alapjáték mellé, például öltözékeket a két főszereplő részére, recepteket, 16 tárgyat és más kozmetikai elemeket. A játék egyszerre jelenik meg Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra, az újgenerációs változat rövidebb töltési időket, 4K és 60 fps grafikát kínál. Háromféle csomagban kapható, az alapváltozat mellett Deluxe és Ultimate Edition is rendelkezésre áll, még több extrával. Bármelyik csomagot is válasszuk, mind tartalmazza a One és Series X|S változatokat.

A Tales of Arise 2021. szeptember 10-én jelenik meg Xboxra. Az alábbi oldalon rendelhető elő, vagy konzolon a Store-ban rákeresve.