Euro Fishing: Új szezon
dreampage 2017. Sep. 05.

Erőre kapott az eddigi egyetlen Xbox One-os horgász játék. A Dovetail Games által fejlesztett, meglepően sikeres Euro Fishing új kiegészítőt kapott, egyúttal a Szezonbérlet is elérhetővé vált, ami további tartalmakat jelent.

Azt gondoltad, hogy egy független fejlesztésű horgász játék támogatása a tó fenekén végzi? Rosszul gondoltad: az Euro Fishing új helyszínt kapott, vele együtt pedig egy egész új szezon vette kezdetét, ami további kiegészítőket jelent. A DLC-k külön is megvásárolhatók, vagy a ma elérhetővé vált Szezonbérlettel, ami összesen négy tartalomra jogosít.

Az évad első kiegészítője megérkezett, ez a Manor Farm, egy valóban létező brit horgász központ több tóval, gyönyörű területen fekszik Oxfordshire-ban. A 14 hektáros terület teljes egészében modellezve lett, több, mint 700 halat, 23 nagy egyedet, és 10 új achievementet kínál.

Aki a szezonbérlet vásárlására adja a fejét, az ezen kívül további három kiegészítőre számíthat. Az új helyszínek egyelőre titkosak – az első a tél folyamán, az utolsó kettő pedig 2018 elején érkezik. A bérlettel együtt új csomagok is elérhetővé váltak: az Euro Fishing megvásárolható külön, „Urban Edition” kiadásban (a korábban már bekerült városi kikötői helyszínnel), illetve a Szezonbérlettel együtt is. Az új helyszínről rövid videót is kaptunk.

Nem is rossz egy egyszerű horgász játéktól, nem? Az Euro Fishing egyébként PC-n és konzolon is meglepően sikeres (igaz, konkurenciája sincs egyelőre), összetett és viszonylag élethű élményt kínál, sokféle csalival, kétféle irányítási móddal, karakter generálással, online multiplayerrel és Unreal Engine grafikával. Most jó ötlet lehet fejest ugrani bele annak, akit érdekel ez a világ.