Ezek az Xbox Series X|S nyitócímek
dreampage 2020. Oct. 10.

Kereken egy hónap múlva kezdetét veszi a következő konzolgeneráció. Az Xbox Series X|S konzolok megjelenésével egyszerre sok játék érkezik. Most sorra vesszük az összes nyitócímet, az első nap feljavított játékokat, és mindent, amire érdemes lesz odafigyelni.

2020. november 10-én, vagyis pontosan mához egy hónapra megjelenik a Microsoft két, következő generációs konzolja, az Xbox Series X és az Xbox Series S. A két gép specifikációit és tudását már nagyjából ismerjük, most ideje megnézni, milyen új játékok lesznek elérhetőek rájuk a megjelenés napján. Bár ezek mind játszhatóak lesznek az Xbox One generáción is (sőt, a Smart Delivery funkciót is támogatják, ami ingyenes next-gen frissítést jelent), az új gépek olyan előnyöket kínálnak, amik jelentősen megdobják a játékélményt. Valódi 4K felbontás, 60 fps (esetleg még ennél is több), villámgyors töltési idők, Gyors Folytatás… Egyszerűen szebb, jobb és gyorsabb játék válik elérhetővé az Xbox Series generációval, amely végre maga mögött hagyja a hosszadalmas várakozást, a gyatra képfrissítést, a visszafogott grafikai beállításokat. Az a teljesítmény, ami eddig a PC-s játékosok kiváltsága volt, most konzolon is valósággá válik.

De melyek lesznek ezek a játékok? Milyen címekkel érdemes indítani a következő generációt, és milyen extrákat kínálnak a korábbihoz képest? Az alábbiakban sorra vesszük a november 10-én megjelenő Xbox Series X|S nyitócímeket, az általuk kínált funkciókat, a korábban megjelent, de feljavított játékokat, és azokat, amikre az idei évben még mindenképp oda kell figyelni.


Xbox Series X|S nyitócímek 2020. november 10-én

Assassin’s Creed Valhalla (4K, 60 fps)

A Ubisoft nyílt világú szerepjáték-sorozatának legújabb darabja a vikingek és a szászok középkori háborúját tárja a szemünk elé. Ez lesz az első Assassin’s Creed játék, amit konzolon is 60 fps képfrissítéssel játszhatunk. Eivor kalandja az év egyik legnagyobbjának ígérkezik.

Bright Memory (4K, 60 fps)

Egyetlen ember által fejlesztett, látványos FPS, amely a lövöldözős és belső nézetű akciójátékok műfaját keveri. Shelia, a természetfeletti jelenségeket vizsgáló intézet ügynökének rövid, de annál ütősebb interdimenzionális kalandja.

Devil May Cry 5: Special Edition (4K, 60 fps, 120 fps, Raytracing)

Egy új játszható karakterrel (Vergil), turbó móddal és számos grafikai fejlesztéssel támad a Devil May Cry 5 next-gen verziója. Xbox Series X|S-en több grafikai mód közül választhatunk, így akár 120 fps-sel is kaszabolhatjuk a démonokat, vagy Raytracinggel javíthatjuk tovább a látványt.

Dirt 5 (4K, 60 fps, 120 fps)

A Codemasters off-road versenyjátékának új kiadása nagyon vadnak ígérkezik, egzotikus helyszínekkel, látványos dinamikus időjárással, pályaszerkesztővel, és tükörsima képfrissítéssel. Ez az első versenyes játék, ami a 120 fps képfrissítést is támogatja.

The Falconeer (4K, 60 fps, 120 fps)

Egyetlen ember munkája ez a gyönyörű kalandjáték, amelyben egy sólyom hátán repülve vehetjük fel a harcot az ellenséggel a végtelen, nyílt világ felett. Mintha csak a Panzer Dragoon spirituális örököse elevenedne meg a képernyőn. A csodálatosan szép grafika akár 120 fps-sel is képes mozogni.

Gears Tactics (Xbox Game Pass, 4K, 60 fps, VRS)

Végre konzolokra is megérkezik a Gears of War univerzum első, körökre osztott stratégiai játéka, amelyben Gabe Diaz és csapata küzd a sáskák végtelen hadserege ellen. A rendkívül látványos játék Series X-en 4K/60 fps-sel fut, és belsős cím lévén Game Pass tagsággal is elérhető.

Haven (Xbox Game Pass, 4K, 60 fps)

Egy lenyűgözően szép felfedezős RPG, amelynek látványvilága mintha csak Mobius vagy Syd Mead képeskönyveiből ugrott volna elő. Egyedül vagy kooperatív módban játszható kaland a szerelemről és a szabadságról, egy idegen bolygón.

Observer: System Redux (4K, 60 fps, Raytracing)

A Bloober Team teljesen felújítja a 2017-es cyberpunk kalandjátékát (a főszerepben Rutger Hauer!), amely elképesztő látványvilággal, gyorsabb töltési időkkel és stabilabb teljesítménnyel emeli új szintre az eredeti élményt. Egy nagyon különleges játék next-gen kiadása.

Planet Coaster: Console Edition (4K)

A Frontier Developments legendás vidámpark-építő szimulátor játéka végre konzolokon is elérhető lesz, Xbox Series X|S nyitócímként pedig az új konzolok erejét és nagyobb teljesítményét is kihasználja. Felépíthetjük álmaink vidámparkját és a legvadabb hullámvasutakat, ami életkortól függetlenül mindenkinek remek szórakozás lehet.

Tetris Effect: Connected (Xbox Game Pass, 4K, 60 fps)

Minden idők egyik legjobb Tetris változata Xbox konzolokon exkluzív multiplayer módokkal bővül, így ezt a zenés, neonfényes puzzle játékot már egymás ellen, vagy egymással együttműködve is játszhatjuk. Ráadásul a megjelenés pillanatában Game Pass tagsággal is.

Yakuza: Like a Dragon (4K, 60 fps)

Folytatódik a népszerű Yakuza sorozat, vadonatúj főhőssel a középpontban. Ichiban Kasuga kalandjai a modern Japánban, körökre osztott harcokkal, választható angol vagy japán szinkronnal, Xbox Series konzolokon 60 fps képfrissítéssel, az év egyik leglátványosabb és legőrültebb kalandja lesz.

Szintén ezen a napon jelenik meg: Fuser, Liftoff: Drone Racing, Momentus, RPG Time: The Legend of Wright, Slide Stars, XIII Remastered.


Xbox Series X|S-re optimalizált játékok az első napon

  • Borderlands 3 (4K, 60 fps, megnövelt grafikai részletesség)
  • Cuisine Royale
  • Dead by Daylight
  • Enlisted
  • Evergate (4K, 60 fps)
  • Fortnite (megnövelt grafikai részletesség)
  • Forza Horizon 4 (4K, 60 fps, megnövelt grafikai részletesség)
  • Gears 5 (4K, 60 fps, 120 fps multiplayer, megnövelt grafikai részletesség)
  • Grounded (4K, 60 fps, megnövelt grafikai részletesség)
  • King Oddball
  • Maneater (4K, 60 fps, Raytracing)
  • Manifold Garden (4K, 60 fps)
  • NBA 2K21 (4K, 60 fps, megnövelt grafikai részletesség)
  • Ori and the Will of the Wisps (4K, 120 fps)
  • Samurai Shodown (4K, 60 fps)
  • Sea of Thieves (4K, 60 fps)
  • The Touryst
  • War Thunder
  • Warhammer: Chaosbane Slayer Edition
  • Watch Dogs: Legion (4K, Raytracing)
  • WRC 9 FIA World Rally Championship (4K, 60 fps)
  • Yes, Your Grace

És amire még érdemes figyelni 2020-ban

Az Xbox Series X|S megjelenésével még nem ér véget az év – sőt, néhány nagyon komoly játék még csak ez után fog megjelenni. Akinek az új konzol lesz a tévéje alatt, az jól teszi, ha ezeken a produkciókon is rajta tartja a szemét, ezekkel is az új Xboxokon lesz a legjobb játszani.

Call of Duty: Black Ops – Cold War (megjelenés: november 13.)

Mindössze három nappal az újgenerációs konzolok megjelenése után érkezik az év egyik legnagyobb megjelenése, a soron következő Call of Duty. A hidegháború éveiben játszódó lövöldözős játék esetében a 4K/60 fps adott, de Xbox Series konzolokon a 120 fps-t és Raytracing effekteket is kipróbálhatunk.

Cyberpunk 2077 (megjelenés: november 19.)

Nagyon régóta várjuk már a CD Projekt RED elképesztő szerepjátékát, amely november 19-én végre megérkezik. Bár dedikált next-gen fejlesztéseket csak jövőre kap, a futurisztikus kaland nyilvánvalóan Xbox Series konzolokon fog legjobban teljesíteni.

Dragon Quest XI S: Echoes of an Elusive Age – Definitive Edition (megjelenés: december 4.)

A Square-Enix legendás JRPG-je első ízben lesz elérhető Xbox platformon, ráadásul rögtön Game Pass tagsággal is. A gyönyörű szerepjáték Xbox Series X-en 4K/60 fps-sel fut majd, így ezen a gépen kapjuk a legjobb minőséget. Hiánypótló alkotás, tessék rá odafigyelni!

Immortals: Fenyx Rising (megjelenés: december 3.)

Irány vissza az ókori Görögországba, az istenek földjére, a Ubisoft új, nyílt világú kalandjátékában. Az Immortals: Fenyx Rising egy gyönyörű alkotás, ami Xbox Series X|S-en 60 fps-sel élvezhető. Hatalmas főellenségek, légi csaták, logikai feladványok és hét felszabadítandó terület.

The Medium (megjelenés: december 10.)

A Bloober Team új horrorjátéka next-gen exkluzív lesz, így ez Xbox One-ra már nem jelenik meg. A legnagyobb játékmeneti újítás a „kettős valóság” – a konzol egyszerre két világot renderel, amelyek között bármikor egy pillanat alatt válthatunk, ehhez szükség van a gyors SSD-re. Egy olyan félelmetes rejtélyt kell feltárnunk, amire csak egy médium képes.


2020. november 10-én sok szempontból új korszak kezdődik. Az Xbox Series X|S által olyan lehetőségek nyílnak meg a játékosok előtt, amiket konzolon még soha nem élvezhettünk. Szebb látvány, magas teljesítmény, gyorsabb, precízebb irányítás, és persze több játék, mint valaha. Nagyon, nagyon izgalmas időszak közeledik a játékok világában, úgyhogy tessék készülődni. Hamarosan indul a következő generáció.

#PowerYourDreams