Forza Horizon 3: Hot Wheels benyomások
Utolsó kiegészítőjét is megkapta az utóbbi évek egyik legjobb autós játéka, de a Hot Wheels látszólag minden határon átlép. Látszólag – mert a felszín alatt valójában nem sok minden történt.
A Forza franchise egyre kevésbé vehető komolyan, és ez, úgy tűnik, nem zavar senkit. Miért is zavarna, hiszen a sorozat az árkád, fél-árkád autós játékok között nem, hogy a legjobb, de szinte konkurenciája sincs. Talán a Microsoftnál is úgy gondolták, hogy akkor most már ideje fullba nyomni a kretént. Mivel a Hot Wheels amúgy is keményen nyomul a videojátékok között (autóikkal több Forza játékban, vagy a Rocket League-ben is lehet találkozni), így létre jöhetett az eddigi legnagyobb szabású vállalkozás a játékgyár részvételével. De vajon amikor megvettük a játékhoz az Expansion Pass-t, ilyen második kiegészítőre számítottunk?
Az új területre érkezvén hamar rájövünk, hogy az új tartalom, amit kapunk, valójában nem sokban különbözik az első kiegészítőtől, leszámítva persze a helyszínt magát. Egy gyors bevezető verseny után (de komolyan, ez már annyira unalmas minden egyes Forzában) megérkezünk a fesztivál központba. Ausztrália partjaitól nem messze – a valóságban nem létező – mesterséges szigetek létesültek, ahol a szervezők narancssárga és kék műanyagból sok kilométernyi Hot Wheels pályát húztak fel. Óriási hurkok, hatalmas ugratók és a pálya mellett álló és üvöltő mechanikus T-Rexek között, ezen az úthálózaton folyik a kampány. Az a kampány, ami felépítését tekintve megegyezik a Blizzard Mountain DLC-ben látottakkal.
Alsóbb osztályokban kezdünk, a megnyíló versenyeken és kaszkadőrmutatványokon (traffipaxok, drift- és sebesség zónák, ugratók) csillagokat gyűjtve jutunk előre, hogy még több esemény nyíljon meg, végül eljussunk a fináléig. A kiegészítőben kapunk összesen 27 versenyt, egy új sufnikincset, 25 széttörhető XP táblát, 5 „bakancslista” eseményt, és persze Hot Wheels autókat (de nem muszáj ezeket használni, mint ahogy a mezőny jó része sem teszi). Ismerős? Nem véletlen: minden Horizon játékot és DLC-t ide számítva immár hetedszer végezhetjük el a négykerekű térképpucolást.
A legnagyobb különbséget most az jelenti, hogy a levegőben lógó műanyag szalagpályákon versenyzünk. A vezetést tekintve nem kell megijedni: bár vannak extrém szakaszok, döntött kanyarok és hurkok, ezeken elég kényelmesen lehet közlekedni – a fizika törvényei itt is érvényesek, de azért a fejlesztők nagyon barátságosra hangolták, így semmi nem csorbítja a száguldás örömét. Az igazi akció S1 osztályban kezdődik, itt már elég gyorsak az autók ahhoz, hogy tényleg izgalmas, atom látványos futamok legyenek – alsóbb osztályokban inkább csak az illúziót rombolja, ahogy a grandiózus plasztik pályákon „csigalassan” dörmögnek végig a többségében valódi autók.
Sajnos az újdonság varázsa hamar elszáll, és rájövünk, hogy a rikító narancssárga felszín alatt ugyanazt csináljuk sokadszorra, mint eddig. És bár a táj továbbra is lenyűgöző, a tenger hullámzását öröm nézni, a Forza Horizon koncepció sokat veszít azzal, hogy nincsen festői környezet, felfedezetlen új utak, csodás panorámák, hanem csak a levegőben lógó műanyagon caplatunk. Ebből egyébként kihozták a maximumot: a Hot Wheels pályák iszonyú élethűek, a műanyag textúrája, de még a rajta átsütő napfény is pont olyan, mint a tényleges játékok esetében. Döbbenetes látványt sikerült kihozni az Xbox One-ból, és természetesen itt is van dinamikus éjszaka és eső. A Forza játékokra jellemző rajzfilmszerű, túlszínezett grafikához passzol is ez a sok élénk műanyag, a látvány bombasztikus, de nagyon hiányoznak a természetes tájak, és a vezetés klasszikus élménye.
Valahol ez a legszomorúbb ebben a kiegészítőben: hiába vannak extrém látványos és szórakoztató pillanatai, mégis hiányzik belőle az innováció. Mindez nem kreatív folyamat, hanem hideg üzleti megállapodás eredménye – nem újító szándék, hanem marketingesek és piackutatók terméke. A Forza Horizon koncepciója eredetileg nem ez volt, de olybá tűnik, hogy ebben a formulában már nincsen több, így marad a bohóckodás. Ha így megy tovább, a negyedik rész a Holdon fog játszódni, autókra szerelt gépfegyverekkel. A lőszer Doritos lesz, az üzemanyag meg Mountain Dew.
A komolytalankodást leszámítva viszont tény, hogy a Hot Wheels is egy minden ízében profi kiegészítő. Jó néhány óra szórakozást nyújt, és benne van minden elvárt funkció: a kampány mellett a kooperatív versenyek, online free roam, saját versenyek és bakancslista események létrehozása. Akár tetszik ez a stílus, akár nem, tény, hogy a nyílt világú autóversenyzést jelenleg senki nem csinálja jobban a Forza Horizon 3-nál.
Aki maradna a hagyományosabb értékeknél, és igazi újdonsággal bővítené a játékot, annak sokkal inkább a Blizzard Mountain ajánlható. A havas, jeges hegyvidék valóban új szintre emelte az eredeti játékot, és megvan benne mindaz, amiért a Horizon sorozatot szeretni lehet. A Hot Wheels nem feltétlenül az, amit második kiegészítőként szerettünk volna, túlságosan extrém irányba próbálja ugyanis elvinni a dolgokat, ami viszont a relatív élethű alapok miatt egy kissé zavaros összképet ad. Lesznek viszont, akik épp ilyen őrültségnek fognak a legjobban örülni – kérdés, hogy mit jelent ez a széria jövőjére nézve.