GRIDD: Retroenhanced teszt
dreampage 2017. Jul. 26.

Utazás a VHS korszak virtuális valóságába egy néhány fős olasz csapat segítségével. A GRIDD a retró hullám legtetején lovagol szintetizátorral és lézer szemekkel.

A fűnyíróember, Johnny Mnemonic, SID 6.7. Ha tetszettek az 1990-es évek VHS kazettás, disztopikus, füstös-lézerfényes sci-fi produkciói, akkor jó eséllyel imádni fogod a GRIDD: Retroenhanced című játékot is. Miért? Mert az olasz Antab Studio produkciója épp ezt a hangulatot hozza vissza a nappaliba, méghozzá zseniális érzékkel. A számítógépes rendszer feltörése során mintha a korabeli filmek elképzelt virtuális valóságában száguldanánk, és ez – tetézve a bombasztikus zenékkel – kifejezetten jól áll neki. Ez persze nem jelenti azt, hogy a játék minden ízében tökéletes.

A Retroenhanced alcímű epizód valójában nem az első, hanem a sorozat harmadik darabja. Az olasz fejlesztők korábban telefonra fejlesztettek, most először viszont Xbox One-on is élvezhetjük a modern retró minden izgalmát. Amiből jut is bőven: a sínen futó lövöldözős játék nem adja könnyen magát – a kőkemény játéktermi címek érzését hozza bárminemű könnyítés nélkül.

Komolyabb háttértörténet nincs. A cél mi más is lenne, mint feltörni egy rendszert, amit egy gonosz, szeméből lila lézert lövő mesterséges intelligencia véd. A pályán átszáguldva mindenféle vírusok támadnak ránk, tűzfalakat és hátsó ajtókat hackelünk meg, hogy végül bejussunk a nagygépbe (mainframe), és annak védelmét is megsemmisítsük. A mi szempontunkból persze az a lényeg, hogy minél több pontot gyűjtsünk (amit a játék kilobyte-ban mér), és persze jól szórakozzunk.

Egyértelműen a dizájn viszi el a hátán a játékot – minden itt van, amit a 80-as, 90-es évek futurisztikus sci-fijeiben láttunk. A képernyőn a sötétkék és az élénk lila színek dominálnak, a pink rácsos felülettől a pixeles, DOS parancssorra emlékeztető menükön át a komolytalan egysoros beszólásokig minden megtalálható. A látványt szándékos képhibák, színeltolódások, széteső elemek „rontják el” (valójában teszik még hangulatosabbá), és technikailag se lehet egy szavunk se, hiszen villámgyors 60 fps-t kapunk szuperérzékeny irányítással.

Maga a játékmenet is ennek a korszaknak a játéktermi címeit idézi. Mindössze mozogni és lőni kell, az időnként érkező power-upokat felvéve növelhetjük pajzsunk vagy fegyverünk erejét, és kész. Ezekre egyébként szükség is van, mert a játék rettentő gyors és nagyon nehéz, és nem kínál semmiféle könnyítést vagy fejlesztési lehetőséget. Azt kapjuk, ami van – az alapból elérhető Arcade módot vagy betanuljuk és megverjük, vagy sosem jutunk a végére, útlevágás itt kérem nincs.

Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy 3D-s játék lévén nemcsak háromszög alakú űrhajónk, de az alattunk futó pálya, sőt az egész kamera is ide-oda vágódik menet közben. Sokszor nagyon nehéz pontosan megítélni, hogy az előttünk repülő, világító vagy lézert lövő akadályokat hogy lehet kikerülni, mert óriási a tempó, és a kamera is jobbra-balra kacsázik. Az eredmény egy rendkívül intenzív vizuális élmény, cserébe viszont jóval nehezebb a kelleténél. A nagygépbe (Mainframe) való bejutás után még keményebbé válnak a dolgok – vég nélküli harc kezdődik a főellenféllel, aki a szó szoros értelmében mindent hozzánk vág, amit a fejlesztők csak el tudtak képzelni. Ez a rész már túl hosszú és erőltetett, ebben az esetben a kevesebb tényleg több lett volna.

Itt van egyébként a játék legnagyobb hibája is: a másik játékmód, az Endless csak akkor nyílik meg, ha az Arcade módot végigjátsszuk. Ez pedig óriási hiba, mert erre a legtöbben egyszerűen nem lesznek képesek. Hiába van ott a menüben, hiába a pontszámokról és világranglistákról szól a játék, a játékosok túlnyomó része ezt soha nem fogja használni. Pedig ez a mód érdekesebb, hiszen nem annyira kiszámítható, lassabban indul be, és vég nélkül játszható. A fejlesztők sajnos épp a játékuk legjobb részét zárták el előlünk, így marad a minden alkalommal ugyanazt kínáló alap mód.

Szerencse, hogy még így is kitűnő szórakozást kínál a játék, köszönhetően a tényleg ötletes látványvilágnak és a hihetetlen jó zenéknek. A soundtrack külön lemezkiadást érdemelne, annyira jól eleveníti fel a húsz-harminc évvel ezelőtti szintetizátoros, dinamikus, diszkós életérzést, és erre még rájönnek a szuper hangeffektek is. Ha nem is veszed meg a játékot, legalább nézz belőle videókat, önmagában a zene miatt megéri. Zseniális alkotás.

A GRIDD: Retroenhanced kiválóan hozza a klasszikus, régi játéktermi produkciók érzését és kihívását, szinte minden szempontból profi kivitelezésben. A játékmenet érzékeny és gyors, könnyen tanulható, a stílusos látvány és az ütős zenék pedig remekül fokozzák az élményt. Ami sajnos, néhány megkérdőjelezhető dizájn döntés miatt nem tart olyan sokáig, mint kéne, de alacsony ára miatt a retró iránt érdeklődőknek így is jó vétel lehet. Csak aztán rá ne kapjunk a hackelésre.

7

A tesztpéldányt az Antab Studio biztosította.