Game Pass-ban debütál az MLB The Show 22
dreampage 2022. Feb. 01.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is az Xbox Game Pass kínálatában jelenik meg a Sony San Diego Studio baseball játéka. Az MLB The Show 22 április 5-én érkezik, és bemutatkozott a borítóján szereplő játékos is.

Shohei Ohtani emlékezetes 2021-es szezont tudhat maga mögött. A japán baseball-sztár 46 hazafutást és 100 RBI-t ért el, 26 bázist lopott, és számtalan más impozáns statisztikát produkált, ezzel a legutóbbi MLB évad egyik legjobb játékosa lett. Nem csoda, hogy ő szerepel az idei játék, az MLB The Show 22 borítóján is.

Az új produkcióval kapcsolatban bejelentésre került az is, hogy 2022. április 5-én jelenik meg Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra. Ami viszont még ennél is fontosabb: a PlayStation és a Sony San Diego Studio játéka Xbox Game Pass tagsággal is elérhető lesz ugyanettől a naptól, konzolokon és a Felhőalapú Játék (Béta) keretében is. Mind az Xbox One, mind pedig az Xbox Series X|S változat elérhető lesz Game Pass-ban, így bármelyik konzollal is rendelkezünk, a legjobb verziót fogjuk elérni (felhőben a Series X|S változat fut majd).

A szokásos grafikai és játékmeneti újítások mellett az MLB The Show 22 teljes cross-platform támogatást kínál. Az Xbox, a PlayStation, sőt most először a Nintendo Switch tulajok is együtt játszhatnak, a mentés is átvihető egyik platformról, illetve egyik generációról a másikra. Ehhez elég egy profilt létrehozni a theshow.com oldalon, hozzákapcsolni az Xbox-fiókunkat, és kész. A Road to the Show és Franchise módok mentései, az összegyűjtött kártyák és minden más is velünk tart, ha másik platformon folytatnánk a játékot.

A következő hetekben megismerhetjük az MLB The Show 22 pontos részleteit és újításait, visszatér ugyanis a Feature Premieres videósorozat, melyet a fejlesztők közösségi média oldalain (YouTube, Twitch, Facebook) lehet majd követni.

Xbox Game Pass tagok tehát készülhetnek az új szezonra, aki pedig nem rendelkezik tagsággal, vagy külön rendelné elő a játékot, az megteheti a Microsoft Store-ban (az Xbox One és Xbox Series X|S változatok külön kaphatók).