Halo Wars 2 teszt
Ébredjen, kapitány, valami történt. Leginkább az, hogy folytatás készült minden idők legjobb és legsikeresebb konzolos stratégiai játékához. Vége az alvásnak, indul az új hadjárat, odalent pedig sok élvezetes kaland és némi keserűség vár.
A UNSC Spirit of Fire űrhajó legénysége számára 28 év telt el az utolsó bevetés óta, de nekünk, játékosoknak is pontosan nyolc évet kell várni arra, hogy a Halo sorozat ismét a valós idejű stratégiai játékok harcmezejére lépjen. Ez pedig nagyon sok idő, léptünk közben egy konzolgenerációt, és sok új trend bukkant fel a videojátékok világában. Az új kihívásoknak és a régi hagyományoknak egyszerre megfelelni nem könnyű feladat, ezt a megbízást az RTS-veterán csapat, a Creative Assembly kapta.
2559. Cutter kapitányt, és a legénység első részből megmaradt tagjait a hajó automatikája ébreszti fel, miután egy különleges és veszélyes helyre sodródtak. Ők még nem tudják, de a helyszín az Ark, a Halo gyűrűk előállító üzeme, ahol, amíg ők békésen szundikáltak, Master Chief végső harcát vívta a Covenant ellen. A háború véget ért, de az ellenségek sora nem: felbukkan Atriox, egy szakadár hadvezér, aki a létesítmény segítségével akar halált zúdítani a galaxisra. Az öreg, de nem vén legénység tehát újra csatasorba áll, mi pedig ismét madártávlatból vehetjük irányításunk alá a klasszikus sereget.
A Halo Wars 2 kampánya 12 küldetésből áll, ami olyan 6-7 óra tiszta játékidőt jelent, ezen persze sokat módosít a választott nehézségi szint, illetve, hogy hányszor kell újrakezdenünk egy-egy missziót. Az már az elején látszik, hogy a sztori vonalat nem kezdőknek szánták. A nehézség nem egyenletesen emelkedik, hanem vannak benne komoly tüskék – érdekes módon nem a játék vége, hanem a közepe a legkeményebb. A fejlesztők próbálták változatosan tartani a dolgokat, és ez többnyire sikerült is: RTS-től kissé szokatlan módon főellenség harcokkal és tower defense jellegű pályákkal is találkozunk, szinte minden küldetésben akad valami egyedi. Lövegeket kell a megfelelő helyre kalauzolnunk, mesterlövészekkel kell felmérni a terepet, vagy túszokat kell kiszabadítani – ebben csak az a hátrány, hogy épp a hagyományos RTS játékmenet szorul háttérbe.
Legkevesebb épp a bázisépítős, erőforrás-menedzselős, stratégia alkotós játékmechanikából került a kampányba, ehelyett egy sokkal akciódúsabb, változatosabb játékot kapunk, ami egyszerre lehet áldás (például könnyebben szólítja meg az új játékosokat), és átok is (az RTS rajongók számára ez nem az igazi). Érződik a kampányon, hogy próbálták elérhetőbbé, érdekesebbé tenni, ezzel viszont épp a stratégiai vonulat veszett el belőle egy kissé. Szinte minden küldetés hajt előre, nincs időnk tervezni, mert vagy állandóan ellenséget küld a nyakunkra a játék, vagy időzítőkkel siettet.
Maga a cselekmény viszont egész jó, a történet hangulatát emelik az elképesztően látványos CG átvezetők, amikből sajnos nincs elég, de minden pillanatuk tömör gyönyör. És az sem mellékes, hogy két, valóban emlékezetes és jó karakter is felbukkan: Isabel, a félénk, mégis nagyon ambiciózus mesterséges intelligencia, aki szimpátiában simán ott van Cortana szintjén, és maga Atriox, aki az utóbbi évek legjobb Halo-főgonosza, még úgy is, hogy háttértörténetét nem járják körbe elég alaposan. A rendezés, a jelenetek brutálisan jók, a CG karakterek arcmimikája pedig annyira kidolgozott és pontos, mintha élő embereket látnánk beszélgetni. Már csak ezek miatt is megéri végigjátszani a programot.
A kampány kooperatív módban is végigjátszható, és természetesen a multiplayer is jelen van minden megszokott játékmóddal. Vonulhatunk a gép ellen Skirmish módban, vagy más játékosok ellen akár egyedül, akár csapatban. Az egymás kiirtására irányuló hagyományos Deathmatch és a területfoglalós Domination mellett nagyobb csatákat kínál a Strongholds, ahol korlátlan erőforrásból, szinte azonnal kiépíthetjük a legnagyobb hadsereget, hogy a térképen kontroll pontokat foglaljunk el. A többjátékos mód így mindenki számára kínál érdekességet, a meccsek a néhány perctől akár órákon át is húzódhatnak, játékmódtól és a felek tudásától függően.
Teljes újdonság viszont a Blitz: már a neve is villámháborút jelent, és valóban, az építgetős játékmechanikát itt egy kártyás rendszer veszi át. A rendelkezésünkre álló pakliból kártyákkal hozhatunk létre egységeket a harcmezőn, az ehhez szükséges energia folyamatosan termelődik, illetve néha a pályára is pottyan. A Blitz lényege három stratégiai pont elfoglalása, ez a játék leggyorsabb módja, egy-egy meccs sosem tart tovább pár percnél. Ha viszont azt gondoljuk, hogy a kártyás rendszer egyenes út valamiféle mikrotranzakciós pokol felé, akkor igazunk is van, meg nem is. Valóban lehet pénzért kártya csomagokat venni, és a duplikálódó kártyák egymást erősítik, vagyis akinek sok pénze van, jóval erősebb egységekkel támadhat. Ugyanakkor kérdés, hogy megéri-e erre költeni, hiszen bármilyen gyors és könnyen kezelhető mód, a Blitz nem a Halo Wars 2 igazi lényege.
Sajnos a multiplayer résznél meg kell említeni néhány hiányosságot. Teljességgel hiányzik belőle például a kompetitív játék, nem lehet „ranked” meccseket vívni, és nincs semmi jelző arra vonatkozólag, hogy az ellenfél milyen tudású. A fejlesztők szerint ez később fog a játékba bekerülni, addig igyekeznek csiszolni az egységek képességein, a hiánya mégis rossz pont. A másik a tartalmi kérdés: hagyományos multiplayerben van pálya elég, de a vadonatúj Blitz mindössze egyetlen (!) helyszínen játszható, amit a nyílt bétában is láttunk. Ez finoman szólva is nagyon kevés.
Szerencsére a játék magja teljesen rendben van, a Creative Assembly betonbiztos alapokra építkezhetett. A stratégiai nézet kezelése nagyon egyszerű, a kamera sebessége, távolsága és az egységek kijelölése szinte tökélyre lett fejlesztve. Kijelölhetünk egy egységet, dupla „kattintással” az összes, megegyező típusút, vagy az A gomb nyomva tartásával „festhetjük” is a kijelölést. Az RB gombbal az összes, képernyőn lévő haderőt az irányításunk alá vonjuk, ha pedig ezzel kattintunk duplán, akkor az egész játéktér a mi parancsunkat fogja lesni. Kis gyakorlást követően teljesen természetessé válik a rendszer, én azt vettem észre, hogy a kaotikusabb csatákban is gyorsan és hatékonyan lehet mozgatni a csapatokat.
További fejlesztés (és újdonság az első részhez képest), hogy a kiválasztott egységeket külön csoportokba is rendezhetjük, amiket a d-paddal érünk el. Eddig erre nem volt lehetőség, úgyhogy le a kalappal a fejlesztők előtt, hogy ennyi funkciót sikerült a kontrollerre applikálniuk. Az irányítás összetett, az tény, de a gyakorló módokban rendesen elmagyarázzák a lényeget. Konzolos RTS sosem működött még ennyire jól, továbbra is ez a követendő példa mindenki számára.
A játék grafikája is elért egy olyan szintre, hogy végre nem kínos, ha egy RTS-ben teljesen ráközelítjük a kamerát. A helyszínek részletesen kidolgozottak, 3D-s dús növényzettel, sok aprósággal és effekttel, és ugyanez mondható el az egységekre is. Persze ne tegyük az FPS-ek mellé, de minden egység jól néz ki, részletes animációkkal, látszik, hogy erre nagyon odafigyeltek a fejlesztés során. A Halo rajongók különösen örülhetnek, hiszen a játék művészi irányzata visszatért a Bungie-féle szögletesebb, katonásabb vonalhoz, így látványban sokszor visszakapjuk az első Halo játékok stílusát, ellentétben a 343 által vitt csillogó-villogó futurisztikus sci-fi irányzattal.
Hiába van viszont minden tisztességesen kidolgozva, a Halo Wars 2 sajnos nem mozdítja igazán előre se a műfajt, se magát a sorozatot. A kampány tervezése időnként kérdőjeles és kicsit frusztráló is, a multiplayer játékmódok pedig csak a bevált RTS hagyományokat viszik tovább. A Blitz érdekes újdonság lehetne, de mindössze egyetlen pályával, és egy véleményes pay-to-win mechanikával félő, hogy épp azokat a kezdőket riasztja el, akiket meg szeretne célozni. Az összképet pedig néhány technikai jellegű csiszolatlanság is rontja. Nekem a kampány során néhányszor durván megakadt a játék, néha pedig – épp egy-egy multiplayer meccs végén – teljesen le is fagyott. Megjelenés óta kapott már a játék egy jókora frissítést, de az látszik, hogy még további csiszolásra szorul.
A Halo Wars 2 egyáltalán nem rossz játék, még mindig a műfaj egyik legjobb tagja, konzolon pedig abszolút nincs párja. Szebb, jobban kezelhető és jobb játék, mint az első rész. De túlságosan is biztonsági játék, nem definiálja újra azt, amit egy ilyen jellegű címtől várhatunk, csak a kitaposott úton megy tovább. Nem mutat valódi újdonságot, ezért csak az RTS rajongók igen vékony rétegétől számíthat hosszú távú támogatásra. Ők viszont kétségkívül elégedettek lehetnek vele.
7
A teszt az Xbox One verzió alapján készült. A tesztpéldányt a Microsoft biztosította.
