Hivatalos Microsoft Flight Simulator kiegészítők Xboxhoz
dreampage 2021. Jul. 23.

Július 27-én Xbox Series X|S-re is megjelenik a Microsoft Flight Simulator. A leendő virtuális pilóták több élethű irányítási megoldás közül is válogathatnak konzolon, köszönhetően az új, hivatalos kiegészítőknek.

A konzolos pilóták számára is megnyílik az égbolt – jövő hét kedden megérkezik az elmúlt időszak egyik legforradalmibb alkotása, a Microsoft Flight Simulator Xbox Series X|S konzolokra. A Microsoft és az Asobo Studio produkciója az egész világot tartalmazza példátlan részletességgel kidolgozva, a Bing műholdképei, valódi magassági adatok és a Blackshark A.I. mesterséges intelligenciája által létrehozva, dinamikus napszakokkal, felhőzettel, évszakokkal és időjárással. Bárhol is repülünk a világban, az élethű szimuláció mellett megismerhetjük az egyes repülőgépek működését, valódi repülési, fel- és leszállási technikákat, akár valós idejű időjárási körülmények között is.

Bár a szimulátor kontrollerrel is irányítható, aki konzolon még élethűbb élményre vágyik, az több, hivatalosan licencelt repülőgép-botkormány, -szarvkormány és pedál szett közül válogathat. Az alábbi termékek mindegyike használható PC-n és Xbox Series X|S konzolon is.


Turtle Beach VelocityOne Flight

Világszerte játékosok milliói bíznak a Turtle Beach kínálta minőségben, a vállalat pedig most a szimulátorok piacára is megérkezik a Microsoft Flight Simulatorral. A VelocityOne Flight egy teljes irányítórendszer PC és Xbox kompatibilitással.

A 180 fokban elforgatható szarvkormányba beépített kormánylapát vezérlő is került, a moduláris gázkarpulton pedig trim kerék és egy egyénileg beprogramozható kar is helyet kapott, így ez az eszköz könnyű és nehéz gépek irányítására is tökéletesen alkalmas. Az eszköz elején látható kijelzők valós idejű visszajelzést adnak az esetleges hibákról és repülési adatokról. USB csatlakozással rendelkezik.

A Turtle Beach VelocityOne Flight idén ősszel jelenik meg, ára 350 dollár (kb. 110 ezer Ft) lesz.


Honeycomb Alpha Flight Controls XPC

A Honeycomb Alpha Flight Controls XPC egy fejlett repülésszimulációs rendszer Xbox Series X|S kompatibilitással. Valódi pilóták és repülésmérnökök fejlesztették ki a legélethűbb élmény érdekében. Szimuláció rajongóknak, valódi pilótáknak és újoncoknak egyaránt kényelmes megoldás.

A szarvkormány 180 fokban elforgatható, mozgása teljesen sima. Maga a pult egy kapcsolótáblát kínál, ami többféleképp is beállítható, valamint van rajta egy 5 állású gyújtáskapcsoló is. Összesen 13 programozható gomb van rajta. Honeycomb Alpha Flight Controls XPC az idei év végén válik előrendelhetővé, és valamikor 2022-ben jelenik meg.

A vállalat ezen kívül egy civil botkormányon is dolgozik, amelyet a Flight Simulatorban általános és utasszállító repülésekhez is lehet majd használni. A botkormány 2022 elején érkezik.


Thrustmaster T.Flight Full Kit X

Xboxon már eddig is elérhető volt a T.Flight HOTAS One és a TFRP pedálkészlet, most azonban egy új csomag érkezik. A Thrustmaster T.Flight Full Kit X egy teljes szimulációs készlet. A Microsoft Flight Simulator automatikus felismeri és bekalibrálja az eszközt. A készlet elemei a botkormány, a lecsatolható gázkar és a két pedál. A kompakt, moduláris dizájn kisebb helyigényű és kényelmesebben elhelyezhető bármilyen szobában.

A botkormány 14 gombot tartalmaz, és öt tengelyen mozgatható. Az ergonomikus kidolgozású pedálok a szabadalmaztatott S.M.A.R.T. technológia révén nagyon sima és pontos mozgást tesznek lehetővé.

A Thrustmaster T.Flight Full Kit X egyelőre az Egyesült Államokban rendelhető elő, és október 19-én jelenik meg, ára 200 dollár (kb. 60 ezer Ft). A T.Flight HOTAS One nálunk is kapható. A vállalat egyébként szarvkormánnyal is készül, ez az ünnepi szezonban érkezik, ha minden igaz.


A Microsoft Flight Simulator Xbox változata kontrollerrel, egérrel és billentyűzettel, illetve a fenti speciális eszközökkel is játszható lesz, így mindenki megtalálhatja a számára tökéletes repülési élményt. Július 27-től hív az égbolt, a játék már előrendelhető és előtelepíthető az Áruházból.