Japán január
dreampage 2019. Jan. 04.

2019 első hónapjában sincs megállás, folytatódnak a nagy játékmegjelenések, amiket ezúttal a japán produkciók uralnak. Több rég várt távol-keleti franchise is visszatér, vagy elsőként látogat el Xbox One-ra.

A tavalyi év egyik visszatérő témája volt a folyamatosan erősödő japán Xbox One támogatás. A szigetország kiadói és fejlesztői az indie csapatoktól a legnagyobb cégekig egyre-másra jelentették be – vagy jelentették meg – játékaikat a Microsoft platformján. 2018-ban olyan, eddig nem látott sorozatok jelentek meg Xbox One-on, mint például a Monster Hunter, a One Piece vagy a Sword Art Online, de a Kemco is elkezdte szórni a retró JRPG-ket, és a sort napestig lehetne folytatni.

Január ezek után szinte teljesen a japán cégek felségterülete lett. Nincs leállás, nincs ünnepek utáni uborkaszezon – jövő héttől kezdődően kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) produkciók sora érkezik a videojátékok őshazájából. Nézzük, mire számíthatunk.

Tales of Vesperia: Definitive Edition (január 11.)

Idén 10 éves a Namco Tales of szériájának a rajongók által talán legjobbnak tartott epizódja, amely ebből az alkalomból felújított változatot kap. A látványos JRPG egy ősi technológiára épülő világban játszódik, ahol hatalmi harc kezdődik, és ebbe hőseink persze nyakig belekeverednek. A felújított verzió full HD grafikát, új zenéket, két új játszható karaktert és eddig ki nem adott öltözékeket tartalmaz.


Onimusha: Warlords (január 15.)

Egy újabb remaster, ezúttal a Capcom jóvoltából – 18 év után tér vissza a legendás Onimusha, egy rögzített hátterek előtt játszódó szamurájos kalandjáték. Hősünk Samanosuke Akechi, aki démonokkal veszi fel a küzdelmet kardja és esze segítségével. A felújított Onimusha modernizált analóg irányítást, full HD grafikát és 16:9-es képarányt is támogat, de választható a régi 4:3-as elosztás is, ha valaki úgy szeretné játszani.


Ace Combat 7: Skies Unknown (január 18.)

Tizenkét évvel az Xbox 360 exkluzív hatodik rész után újra az égbe emelkedhetünk a klasszikus, számozott folytatással. Az Ace Combat 7 nagyon jónak ígérkezik, új grafikus motort (UE4) használ, újramodellezett tájakkal és gépekkel, nagyszabású egyjátékos kampánnyal, multiplayerrel és Xbox One X támogatással együtt. A játékmenet maradt a népszerű árkádos megközelítés, ezt viszont soha nem látott effektekkel dobták fel, hogy még inkább zsigeri legyen az élmény.


Alvastia Chronicles (január 18.)

Bejött az élet a japán Kemconak is, mert sorra adják ki játékaikat Xbox One-ra (ráadásul Play Anywhere támogatással, úgyhogy ezeket Windows 10-en is játszhatjuk). Az Alvastia Chronicles egy újabb retró JRPG, amiben két testvér, Elmia és Alan bosszulják meg szüleik halálát, és igyekeznek visszaállítani a békét a címszereplő világban. A játék érdekessége, hogy több, mint 100 karakter szegődhet mellénk társként, mind más képességekkel és lehetőségekkel.


Resident Evil 2 (január 25.)

Teljes értékű remake-et kap minden idők egyik legjobb és legnépszerűbb túlélő-horrorjátéka. A Capcom legendás játéka nem egyszerű felújítás (mint az első rész, és több más epizód), hanem egy teljesen új produkció, 3D-s látvánnyal, de az eredeti helyszínekkel és történettel. Az új Resident Evil 2 váll feletti kamerából játszható, extrém látványos és hangulatos. Claire Redfield és Leon S. Kennedy 1998-as dupla kalandja Xbox One X támogatással, 4K-ban és HDR-rel lesz élvezhető január 25-től.


Kingdom Hearts III (január 29.)

Most először Xboxon is játszható a Kingdom Hearts sorozat, és igen, a legalább százhúsz éve készülő harmadik rész végre tényleg megjelenik. Óriási vállalkozásról van szó, ami minden idők talán legnagyobb JRPG-je lesz. A főhős Sora, és barátai, Donald és Goofy Disney- és Pixar-világok egész során kel át, hogy megküzdjön Xehanort sötét seregével. Új harcrendszer, új grafikus motor, rengeteg ismerős világ és karakter, a Jégvarázstól a Toy Story-n és a Karib-tenger Kalózain át a Hős6osig. A japán szerepjátékok rajongói ezt nem hagyhatják ki.


Januárral persze nem ér véget az Xbox One japán támogatása, sőt. Rögtön február közepén érkezik a Jump Force, egy hónappal később a nyílt világú One Piece: World Seeker, az egész 2019-es évet pedig a Final Fantasy sorozat fogja meghatározni a VII, IX, X/X-2 és XII felújításaival. Úgyhogy aki japán produkciókra vágyik Xbox One-on, az idén biztosan nem fog panaszkodni.