Kerbalok újra az űrben
dreampage 2018. Jan. 16.

Megérkezett a Kerbal Space Program Enhanced Edition, amely az eredeti újraépített, konzolokra optimalizált verziója kényelmesebb irányítással, és új tartalmi frissítésekkel.

Nagyon szép dolog volt, amikor a Kerbal Space Program megjelent Xbox One-ra, csakhogy a konzolos verzió nem muzsikált igazán jól. Az élethű fizika és szimuláció mellett a játékosoknak a grafikai teljesítménnyel és a menürendszerrel is küzdeniük kellett, aminek köszönhetően végül a játék nem aratott osztatlan sikert. A fejlesztők szerencsére nem hagyták annyiban a dolgot, és a BlitWorks csapatának közreműködésével az alapoktól újraépítették a játékot, most már kifejezetten a konzolos irányítást szem előtt tartva.

A legszembetűnőbb változás a teljesen újragondolt kezelőfelület, és a kontrollerre szabott irányítás, ami a játék legtöbb területét érinti, illetve kaptunk három új alapbeállítási lehetőséget is Cursor, Radial és Simplified néven. Ezekkel elviekben sokkal könnyebb lesz az űrhajók kezelése.

Szintén újdonság, hogy az új verzió megkapta a KSP 1.2.2-es, Loud and Clear című frissítését, amiben új kommunikációs és beállítási lehetőségek jelennek meg, átalakították az üzemanyagrendszer működését, és még sok minden mást.

A Kerbal Space Program Enhanced Edition az eredeti változat helyét veszi át. Akik rendelkeznek az előző változattal, azok ingyen letölthetik az újat, ám mivel teljesen különálló játékról van szó, ezt elölről kell kezdeniük, és a mentések sem kompatibilisek. Így aki ezt mindenképp megtartaná, ne törölje le a régi verziót! Alcímével ellentétben sajnos kifejezett Xbox One X támogatással nem számolhatunk, így a gyorsabb töltésen és a némileg jobb képfrissítésen kívül más előnyöket ezúttal nem kapunk. Kis zöld emberkéink új kalandja 7,990 forintért vihető az Xbox Áruházból.