Megjelent a Halo Wars 2
dreampage 2017. Feb. 21.

Az Ultimate Edition tulajdonosai már péntek óta játszhatnak, ma viszont mindenki számára kezdetét veszi a háború. Megjelent az idei év első nagy Xbox exkluzív játéka, a Halo Wars 2, és folytatódik Cutter kapitányék története.

Eredetileg már tavaly ősszel megjelenhetett volna, a fejlesztőknek azonban még kellett egy kis idő, így végül ma vehetjük kézbe először a Halo Wars 2-t. A játék folytatja az első rész által megkezdett, konzolos RTS hagyományokat, és bővíti, valamint csiszolja azokat. Az első részt jegyző Ensemble Studios helyett a folytatás felett a műfaj egyik jelenlegi legjobbja, a Creative Assembly bábáskodott, a Halo sorozatot felügyelő 343 Industries együttműködésével. Az eredmény mától vehető meg Xbox One-ra és Windows 10-re, a digitális változat esetén Xbox Play Anywhere támogatással.

2559-ben járunk, 28 évvel az első Halo Wars eseményei után. A UNSC Spirit of Fire űrhajó legénysége hosszú mélyhűtött álomból ébred, miután az előző kalandjukban megsérült hajójuk különleges helyre sodródott a világűrben: a helyszín az Ark, a Halo gyűrűket előállító Forerunner létesítmény, ahol Master Chief a Halo 3-ban vívta – akkor még utolsónak gondolt – harcát a Covenant ellen. A helyzet viszont az elmúlt csaknem három évtizedben jelentősen megváltozott, és most egy szakadár egység, a hadvezér Atriox vezetésével próbálja rátenni a kezét a gyilkos fegyvereket gyártó műbolygóra. Mindössze Cutter kapitány, Anders professzor, a Spirit of Fire megmaradt katonái, és egy új segítőtárs, a mesterséges intelligencia Isabel áll a véreskezű hadúr útjában.

A Halo Wars 2 kétféle változatban kapható. A normál kiadás mellett az Ultimate Edition tartalmazza a Szezonbérletet is. Ez utóbbi több, mint félévnyi tartalomra jogosít, beleértve új vezéreket saját képességekkel, új egységeket, Blitz kártyákat, sőt új kampány küldetéseket is. Azok, akik előrendelték a drágábbik verziót, már múlt péntek óta játszhatnak vele – mától viszont az alapváltozat is elindul. Jó játékot kívánok hozzá mindenkinek!