Megjelent a Kingdom Hearts III
dreampage 2019. Jan. 29.

Sok évet kellett rá várni, hogy ez a hír megszülethessen, de ma valóra vált: megjelent Xbox One-ra az első Kingdom Hearts játék, egyszersmind minden idők egyik legnagyobb JRPG-je. A Square-Enix eposza már tölthető az Áruházból.

Tizenhét éve indult útjára a Square-Enix Kingdom Hearts sorozata, amely a japán szerepjátékok műfaját és a Disney jól ismert karaktereit és világait egyesíti. Főleg Japánban, de nyugaton is népszerűek ezek a játékok, sokan mégsem fogadtak volna arra, hogy a harmadik rész, a történet egyfajta záróakkordja valaha is megjelenik – arra meg főleg nem, hogy Xbox One-ra is. Tetsuya Nomura, a sorozat legendás rendezője már a második rész után kifejezte érdeklődését a további folytatást illetően. A Kingdom Hearts III-at végül 2013-ban jelentették be hivatalosan. Csaknem hat évet kellett rá várni, de megérte: a játék mától kapható.

A történet főhőse Sora, aki a Disney világbeli barátai, Goofy, Donald és Mickey király oldalán száll szembe a sötétség (pontosabban a Szívtelenek) seregével, akik mögött Xehanort mester szövögeti sötét terveit. A terv az, hogy a különböző Disney univerzumok szíveit meghódítsák, és ezáltal korlátlan hatalomra tegyenek szert. Hőseink természetesen ezt hivatottak megakadályozni.

Az Unreal Engine 4 grafikus motort használó, valós idejű harcrendszerű nagyszabású JRPG számtalan új Disney világban játszódik, most először Pixar filmes tájak és szereplők is feltűnnek. A teljesség igénye nélkül: ebben a játékban bejárhatjuk a Hős6os, a Toy Story, a Szörny Rt, de a Herkules, a Karib-tenger Kalózai és az Aranyhaj és a Nagy Gubanc világait is, sok más helyszín mellett, ahol népszerű Disney karaktereknek segíthetünk megvédeni a világaikat.

Xbox One-on korábban még soha nem volt elérhető Kingdom Hearts játék, az egyre erősödő japán támogatás újabb állomásaként ez az első alkalom, hogy a Microsoft konzolján beléphetünk ebbe a világba. Tehetjük ezt stílusosan, mert a játék Xbox One X támogatással jelenik meg, 60 fps-t célzó, és az animációs filmeket idéző gyönyörű látványvilággal.

Az első értékelések alapján megérte várni a Kingdom Hearts III-ra. Aki szereti ezt a műfajt, vagy a varázslatos mesevilágokat, az biztosan nem jár vele rosszul. A játék már kapható az Xbox Áruházban, azok, akik digitálisan előrendelték és előtöltötték, ma éjféltől már játszhatnak is vele. Mindenkinek jó kalandozást a Disney-birodalomban!