Megjelent a Shining Resonance Refrain
dreampage 2018. Jul. 10.

A Sega legendás szerepjáték-sorozata elsőként látogat Xbox One-ra. Mágia, sárkányok és hamisítatlan JRPG hangulat a Shining Resonance Refrainben.

1991 óta fut a Sega Shining című RPG sorozata (csak összehasonlításul: Sonic-kal egy idős franchise-ról beszélünk), mely főleg az 1990-es évek végén tündökölt (Shining Force játékok, Shining the Holy Ark). Xbox platformon még soha nem örülhettünk egyetlen epizódnak sem – egészen eddig, mert ma megjelent a sorozat legújabb része, a Shining Resonance Refrain Xbox One-ra.

A hagyományos, valós idejű harcrendszerrel működő játék története egy olyan világban játszódik, ahol az emberek egykor békében éltek a szinte mindenható sárkányokkal, amíg azok ki nem pusztultak, vagy legalábbis úgy tűnt. Főhősünk, Yuma Ilvern lelkében azonban ott lakozik egy sárkány szelleme, amit a gonosz Birodalom meg is próbál kihasználni, hogy leigázzák Astoria királyságát. Yuma és barátai ezt természetesen nem hagyják, erről szól a legújabb Sega-JRPG.

Ami annyira egyébként nem új: a Shining Resonance már 2014-ben megjelent, igaz, csak Japánban. A kiadó most a nyugati piacokon is elérhetővé tette a játék felújított és kibővített változatát. Ebben már szerepel a Refrain mód, amelyben az alapjáték főgonosza, Excella Hercegnő is játszható karakter. A Sega azoknak ajánlja az új módot, akik az eredetivel már végeztek, így új nézőpontból ismerhetik meg a történetet (vagyis két végigjátszás mindenképp garantált). A játék ezen felül választható angol és japán szinkront, illetve Xbox One X támogatást is kapott, a legerősebb konzolon 4K/60 fps-ben élvezhetjük a színes-szagos, anime jellegű grafikát.

Egy nagyon szép, tartalmas és hamisítatlan JRPG élménnyel bővült tehát az Xbox One kínálata, és ezzel újabb japán franchise költözött a Microsoft platformjára. A műfaj kedvelőinek mindenképp ajánlható – aki nem érzi meggyőzve magát, az ingyenes demót is kipróbálhat belőle. A Shining Resonance Refrain néhány napig még 10% kedvezménnyel tölthető a magyar Áruházból.