Megjelent a Team Sonic Racing
dreampage 2019. May. 21.

Hat és fél év után tért vissza a Sega és a Sumo Digital versenyes sorozata. Sonic the Hedgehog és barátai ismét volán mögé pattannak, és ezúttal már csapatként küzdenek egymás ellen a pályán. A Team Sonic Racing már tölthető Xbox One-ra.

A népszerű, árkádos Sonic-versenyzés utoljára 2012-ben tette tiszteletét a játékosok nagy örömére – az akkori epizód, a Sonic & All-Stars Racing Transformed annyira jó volt minden szempontból, hogy azóta is a „kart” műfaj egyik etalonjaként emlegetjük, egyébként teljesen megérdemelten. A brit Sumo Digital most visszatér egy újabb fordulóra, viszont ezúttal kissé más jellegű akcióra kell számítani. A Team Sonic Racing nem a Sega-univerzum olvasztótégelye, ehelyett kizárólag a névadó hős világára, a négykerekű járgányokra és a csapatmunkára helyezi a hangsúlyt.

Jól ismert karaktereink háromfős csapatokra oszlanak a mezőnyben, és egymást segítve kell a legjobb helyezéseket megcsípni. Nem feltétlenül az győz, aki elsőként szakítja át a célszalagot, hanem akinek a csapata a legelőrébb végez az összetettben. Ez pedig megbolygatja kissé a dinamikát, hiszen a gyors versenyzés mellett ugyanolyan fontos a csapattársak segítése. Különböző ilyen mozdulatok és technikák adottak, megfelelő számú adok-kapok után pedig megnyílik a Team Ultimate mozdulat, amivel mindhárman sebezhetetlenül gázolhatnak át a mezőnyön néhány másodperc erejéig.

A játékban a helyszínek is Sonic világát tükrözik, vadonatúj, illetve néhány visszatérő pályával. További újdonságot jelent, hogy az autókat fejleszthetjük is a véletlenszerűen megnyitott kiegészítőkkel. A némi történettel átitatott egyjátékos kampány mellett helyi osztott képernyős és online multiplayer is várja a kalandvágyókat. Látványban is kapunk fejlődést – az új rész immár 60 fps-sel hasít, természetesen az Xbox One X támogatás is adott.

A Team Sonic Racing mától kapható Xbox One-ra, méghozzá nagyon baráti, 12,000 forintos áron. Bár koncepciójában kisebb volumenű, mint a Transformed volt, a versenyes játékok rajongóinak bizonyára vidám órákat szerez majd. Aki pedig a régi klasszikusra vágyik, a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően ez Xbox One-on is játszható, és digitálisan is kapható.