Megjelent a Yakuza Kiwami
dreampage 2020. Apr. 22.

Előzetes bejelentés nélkül, meglepetésszerűen jelent meg az RGG Studio Yakuza sorozatának következő epizódja Xbox One-ra. A Yakuza Kiwami folytatja Kazuma Kiryu történetét, és már Xbox Game Pass tagsággal is elérhető.

Derült égből ennyire kellemes villámcsapást ritkán kap az ember, de Xbox One-on ez bizony megtörténik. Ahogy ma reggel is arra ébredhettünk, hogy megjelent a Yakuza Kiwami, a japán RGG Studio kultikus akciójáték-sorozatának következő része (a Yakuza 0 volt az előzmény). A felújított grafikájú klasszikussal folytatódik a két főhős, Kazuma Kiryu és Goro Majima története.

Hogy megvédje egy barátját, Kazuma olyan bűnért vállalja a felelősséget, amit el sem követett, és tíz évre börtönbe kerül. Ez rengeteg idő, és amikor szabadul, főhősünk egyedül találja magát egy számára ismeretlen, megváltozott világban – a yakuza családból pedig időközben kitagadták. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a Tojo klán széfjéből 10 milliárd yen eltűnik, és bandaháború robban ki Kamuchoro piros lámpás negyedében. Egy Haruka nevű kislánnyal az oldalán Kazumának meg kell küzdenie a túlélésért, és ki kell derítenie az igazságot ebben a káoszban. Unatkozni biztos nem fog.

Ezzel Xbox One-on is folytatódik a kiváló Yakuza sorozat, annak minden kedvelt elemével: aprólékosan kidolgozott városrészek, hamisítatlan japán hangulat, minijátékok, rengeteg akció, verekedés, mellékküldetés és titok. A Shenmue technológiai örökségére épített krimisorozat garantáltan újra hosszú időre leköti majd az Xbox játékosokat.

A Yakuza Kiwami már kapható Xbox One-ra és Windows 10-re is (két külön változatról beszélünk, a mentések nem vihetők át egyikből a másikba), mindkét változat elérhető Xbox Game Pass tagsággal is. Aki nem rendelkezik ilyennel, vagy külön venné meg, annak is csak 5,900 forintjába kerül. A 22 GB-os kaland így az április egyik legnagyobb és legjobb meglepetése lett. Jó játékot hozzá mindenkinek!