Megjelent az Ori and the Will of the Wisps
dreampage 2020. Mar. 11.

Pontosan öt évvel bemutatkozó kalandja után visszatért Ori, az erdő kis szelleme, akivel most még nagyobb és szebb kalandra indulhatunk. Megérkezett az idei év első Microsoft játéka, az Ori and the Will of the Wisps, magyar felirattal.

Az már a Moon Studios 2015-ös produkcióján is érződött, hogy nem egyszerű indie platformerrel van dolgunk. Az Ori and the Blind Forest szinte tökéletesen ötvözte a „metroidvania” játékmenetet a lenyűgözően szép grafikával és a feszes, ultrapontos kezeléssel, mindezt pedig nyakon öntötte egy kifejezetten nagyfokú ügyességet igénylő, hardcore játékmenettel. Bár nem volt tökéletes, a játékban bőven volt annyi potenciál, hogy a Microsoft teljes mellszélességgel mögé álljon, és elkészülhessen a nagyobb, szebb, jobb folytatás. Ez, az Ori and the Will of the Wisps ma meg is érkezett.

A második rész eseményei nagyjából ott folytatódnak, ahol az elsőé abbamaradtak, megszületik Ku, a kis bagoly, akinek egyik szárnya csacska, így nem tud repülni. Barátai persze a segítségére sietnek, így semmi sem állhat a kalandozás útjába – kivéve egy hatalmas vihart, aminek köszönhetően Ori egy soha nem látott vidéken találja magát, Nibel erdején túl. Új képességekre, bátorságra és barátokra lesz szüksége, hogy megmentse Kút és saját magát, és hazataláljon.

Az Ori and the Will of the Wisps minden szempontból felülmúlja elődjét. Bár a 2D-s játékmenet megmaradt, a grafika immár teljesen 3D-s, 60 fps képfrissítéssel és animációkkal, Xbox One X-en 4K felbontásban. A világ nemcsak szebb, de jóval nagyobb is, mint volt, még több felfedezhető titokkal, megnyitható képességekkel és új harcrendszerrel, ami hangsúlyosabb, pontosabb, de legalább olyan kemény kihívást jelent, mint maga a felfedezés, vagy a menekülős részek. A folytatás még olyan újdonságokat is bemutat, mint a kereskedés az erdő barátságosabb lakóival, vagy az aszimmetrikus multiplayer, amivel idő elleni kihívásokban vehetünk részt mások szellemei ellen.

Számunkra pedig még örömtelibb hír, hogy az Ori and the Will of the Wisps teljes körű magyar feliratozással jelent meg (a nyelv az opció menüben állítható át).

Az Ori and the Will of the Wisps már kapható Xbox One-ra és Windows 10-re is. Xbox Play Anywhere támogatású játékról van szó, tehát elég egyszer megvenni digitálisan, és mindkét platformon játszható. Xbox Game Pass tagsággal is elérhető, konzolon és PC-n is.