Megjelent, és ingyen van a Phantom Dust
dreampage 2017. May. 17.

Meglepetés a Microsofttól: komolyabb bejelentés nélkül ma elérhetővé tették a klasszikus Phantom Dust újrakiadását Xbox One-ra és Windows 10-re. Időutazás a múltba, ingyen.

Érdekes játék a Phantom Dust – az eredeti Xbox konzol egyik klasszikusa, alacsony példányszámban kiadott afféle kult játék, japán ínyencség, ami sok tekintetben megelőzte a saját korát. Az Xbox csapat úgy érezte, jó lenne újra kiadni a játékot, ezúttal kicsit modernizálva, hogy egy új generáció is megismerhesse. Ez ma megtörtént: a játék elérhető az Áruházban. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a szó hagyományos értelmében vett remake, hanem az eredeti játék újrakiadása, kisebb módosításokkal.

További érdekesség, hogy amikor a Microsoft elkezdte a felújítást, kiderült, hogy az eredeti, 2004-es forráskód már nincs meg, így különösen nehéz volt visszafejteni a játék kódját, és azt sem tudták előre, sikerül-e egyáltalán belenyúlni. Végül sikerült, ezért a különleges akció-verekedős, kártya gyűjtögetős hibrid játék a következő változásokat kapta:

  • 1080p felbontás (az eredeti grafikus elemekkel ugyan, de a textúrák jóval részletesebbek, mint azt az eredeti Xbox valaha is meg tudta jeleníteni)
  • 16:9 képarány
  • Segítség az egyjátékos kampányhoz: ha valamelyik küldetésen háromszor is meghalunk, a játék felajánlja, hogy átugorjuk ezt a küldetést
  • Xbox Live szerverek és achievementek
  • Xbox Play Anywhere támogatás

A felújított játékot Adam Isgreen, a Microsoft Studios kreatív igazgatója is bemutatja nekünk egy új fejlesztői videóban.

Ez egy igazi szerelem projekt a Microsoft részéről, és nem is valódi remake, amit az is jól mutat, hogy nem kérnek pénzt érte. Ennek tényleg az a célja, hogy egy új generáció ismerhesse meg ezt az elfeledett 2004-es klasszikust (és ez talán feléleszti a folytatás lehetőségét is). A játék letölthető Xbox One-ra és Windows 10-re is, jó nosztalgiázást hozzá!