PC-n terjeszkedik tovább a Microsoft
dreampage 2019. May. 30.

Teljes pályás letámadást intéz a Microsoft a PC játékosok meghódításáért. Bejelentették és PC-s Game Pass-t, és ezentúl minden saját fejlesztésű játék Steamen is elérhető lesz.

Közeledik az E3, és ilyenkor egyre több kiadó viselkedik úgy, mint azok a türelmetlen lakók, akik már Szilveszter délelőttjén eldobálnak néhány petárdát és tűzijátékot. A játékok mögött álló cégek is lövik már a puskaport, és idén nem kivétel ez alól a Microsoft sem. Egy héttel az Xbox E3-as konferencia előtt nagy bejelentéseket tettek, melyeknek a PC-s játékosok örülhetnek.

A Microsoft célja, hogy a PC játékosok kedvében járjon, ezért alkalmazkodik azokhoz az igényekhez és visszajelzésekhez, amiket a számítógépes felhasználók küldtek az elmúlt időszakban. Éppen ezért komoly változások várhatók az Xbox, mint szolgáltatás rendszerében, melynek három fő pillérét maga Phil Spencer, a Microsoft gaming üzletág vezetője jelentett be.

Xbox Game Pass PC-re

Xbox One konzolra két évvel ezelőtt indult el a havidíjas játékbérlet, az Xbox Game Pass szolgáltatás, amelynek mára több millió előfizetője van. A Microsoft megvizsgálta, lehetőség lenne-e ugyanezt PC-n is elindítani. A válasz: igen. Az új szolgáltatás neve ugyanúgy Xbox Game Pass, csakhogy ebben több mint 100 PC játék lesz induláskor, amelyeket több, mint 75 kiadó közreműködésével hoztak össze. Az induló kínálatban a Bethesda, a Deep Silver, a Devolver Digital, a Paradox Interactive, a SEGA és természetesen az Xbox Game Studios játékai is benne lesznek.

A PC-s Xbox Game Pass tagok a Microsoft Store-ban ugyanúgy 20%-ot kapnak a kínálatban lévő játékokra, ha meg akarják őket vásárolni, mint konzolos társaik, és ide is havonta érkeznek majd új címek. A DLC-kre az eredetihez hasonlóan szintén vonatkozik a 10% kedvezmény.

További részletek az E3-on várhatók, az Xbox konferencián. Jelenleg ugyanis nem tisztázott, hogy a PC-s Xbox Game Pass egyben lesz-e a konzolos előfizetéssel, tehát a meglévő tagok automatikusan hozzáférést kapnak-e a PC-s kínálathoz, vagy külön tagságként működik majd. A Thurrott értesülései szerint mindenesetre a nemrég bejelentett Xbox Game Pass Ultimate előfizetésbe biztosan beletartozik majd (ebben együtt jár a Game Pass és a Gold).

A Microsoft ugyancsak dolgozik egy új PC alkalmazáson, melynek (kód)neve Garrison, és amely segítséget nyújt majd a PC-s játékosoknak eligazodni a játékok között – csakúgy, ahogy azt az Xbox Game Pass app teszi jelenleg is, Android és iOS telefonokon.

A Microsoft játékok Steamen is megjelennek

A mostani bejelentés értelmében a Microsoft teljes mértékben third-party kiadóvá válik, ami a saját fejlesztésű, PC-s Xbox Game Studios játékokat illeti. A jövőben megjelenő összes játék megjelenik Steamre is, kezdve az idén ősszel érkező Gears 5-tel, de visszamenőlegesen is legalább 20 játékot jelentenek majd be – szintén az E3 konferencián. Azt már eddig is tudtuk, hogy a Halo: The Master Chief Collection megjelenik Steamen, de valószínűleg az összes nagy játék (Forza sorozat, Halo Infinite stb.) is ezt az utat követi majd. Ugyanez történik a PC exkluzívokkal: az Age of Empires I, II és III Definitive Edition játékok mind megjelennek Steamen is.

A Microsoft Store és a Steam mellett a Microsoft a többi PC-s áruházat is vizsgálja, így a jövőben nem kizárt, hogy a többi piactéren is elérhetők lesznek az Xbox Game Studios játékai. Ami biztos, hogy teljes körű cross-play támogatást kapunk, tehát a Steam vásárlók is együtt játszhatnak majd a Microsoft Store és az Xbox konzolok játékosaival.

Valószínűnek látszik, hogy a PC-s Xbox Game Pass tagság a Steam játékokra is kiterjed majd – tekintve, hogy a bejelentett kiadók egy részének a Microsoft Store-ban nincs játéka, legalábbis egyelőre.

Win32 formátumú játékok a Microsoft Store-ban

Itt jön képbe a Microsoft harmadik bejelentése. A Windows 10 PC-ken elérhető Microsoft Store a jövőben támogatni fogja a Win32 rendszerű játékokat is. A jelenleg használt UWP platform nem lett sikeres, ezért ahhoz, hogy a kínálat igazán növekedni tudjon, a Microsoft lehetővé teszi a hagyományos formátumú játékok támogatását is.

Ez pedig a PC-s Xbox Game Pass miatt is fontos, hiszen így a Microsoft Store-ba felkerülhetnek olyan játékok, amik eddig nem, a játékosok pedig szabadabban választhatják meg, hol és hogyan szeretnének vásárolni és játszani.

Phil Spencer azt is bejelentette blogbejegyzésében, hogy a június 9-én, magyar idő szerint este 10-kor kezdődő Xbox E3 konferencián még több PC játékot látunk majd, és további részleteket ismerhetünk meg a PC-s terveket illetően.