PlayerUnknown’s Battlegrounds – Miramar megérkezett
dreampage 2018. May. 24.

A májusi frissítéssel bekerült a PUBG második pályája, a rég várt, sivatagos Miramar, ezzel együtt pedig jelentős teljesítmény- és játékmeneti javításokra lehet számítani. Ma érkezik a legújabb patch a nagysikerű battle royale játékhoz.

Hosszú készülődés, csiszolás és nyilvános tesztelés után a mai napon minden PlayerUnknown’s Battlegrounds játékos számára elérhetővé válik az új pálya, Miramar Xbox One-on. A játék májusi frissítése magyar idő szerint délelőtt 9 órakor válik elérhetővé Xbox Live-on, a frissítés mindenki számára automatikus és ingyenes.

Az új pálya nemcsak kinézetében jelent változást az eredeti helyszínhez képest, de itt új járműveket, fegyvereket és felszereléseket is lehet találni, sokak szerint ez a pálya sokkal nehezebb, mint Erangel – és éppen ezért szeretik, vagy éppen nem szeretik. Igazságot tegyen mindenki maga, mától ugyanis szabadon használható a sivatagos aréna.

De nem ez a májusi PUBG frissítés egyetlen újdonsága. Az Xbox One és Xbox One X játékosok teljesítmény javulásnak is örülhetnek (ne feledjük, a játék továbbra is a Game Preview program része, vagyis még nincs kész). A fejlesztők több ponton átalakították és optimalizálták a grafikus motort és a térképek betöltését, hogy lehetőleg simább és stabilabb képfrissítést kapjunk.

  • Stabilabb képfrissítés az Erangel és a Miramar térképeken is.
  • Optimalizált objektum betöltés, rövidebb render idő.
  • A nem látható közeli játékosok adatainak optimálisabb feldolgozása, ami szintén teljesítmény növekedéshez vezet.
  • Optimalizált inventory betöltés.

A fejlesztők reményei szerint a lobbitól kezdve az ejtőernyős zuhanáson keresztül a játék egészén érezhető lesz a javulás a patch telepítése után, illetve nagyjából másfél ezer bugot is javítottak, így ritkább lesz a lefagyás, a karakterek esetleges beragadása és más kisebb hibák.

De változik a játékmenet is – na, nem radikálisan, viszont sok hasznos apróság bekerül:

  • Behozható gesztusok (emote-ok) az LB+RB együttes lenyomásával.
  • Élethű effektek a távcsöveknél.
  • Kikapcsolható célzásgyorsulás.
  • Javított Settings menü Xbox One-on.
  • Színvak mód.
  • Új gránát effektek és animációk.

Akit a teljes változáslista érdekel, megnézheti a PUBG hivatalos honlapján. A játék fejlesztése persze ezzel még nem ér véget, továbbra is folyik a tesztelés, új funkciók és opciók próbája, a játékosok visszajelzései alapján. Ezzel a frissítéssel viszont nagy lépést tettünk az 1.0-ás megjelenés felé.