Puyo Puyo Champions teszt
A Sega régóta futó puzzle sorozata végre Xbox One-on is elérhető és játszható. Sajnos a Puyo Puyo Champions nem az a játék, amire vártunk.
Idén ősszel már huszonnyolc éves lesz a Puyo Puyo franchise, mégis biztos vagyok benne, hogy sokan még csak nem is hallottak róla. Bár az első rész 1991-ben bukkant fel, igazán ismert csak két évvel később lett, amikor Japánon kívül is megjelent – ha azt mondom, Dr. Robotnik’s Mean Bean Machine, arra már biztos többen felkapják a fejüket. Igen, ez az a széria. A most górcső alá vett Champions című epizód tavaly jelent meg Japánban Puyo Puyo eSports néven, ebből már sejthető, milyen típusú alkotáshoz van szerencsénk. Akárhogy is, a nyugati piacokon most először örülhetünk Xbox One-on Puyo Puyo játéknak, bár kérdés, hogy ez az öröm meddig tart…
Tisztázzuk akkor, mert a képek és videók alapján nem biztos, hogy egyértelmű: a Puyo Puyo alapvetően nem úgy működik, mint a Tetris. Ugyan itt is színes elemek esnek a játéktérre, amik négyesével csoportosítva eltüntethetők, a cél – legalábbis közvetlenül – mégsem ez. A játékosok választott karakterei csak akkor „támadják” egymást, ha sikerül ezekkel az eltüntetésekkel láncot felépíteni. Vagyis nem arra kell törekedni, hogy azonnal eltüntessük az elemeket, amint lehet, hanem hogy úgy csoportosítsuk őket kettesével-hármasával, hogy egy láncot beindítva aztán a játéktér minél nagyobb része összeomoljon. Profi játékosoknál lehet is látni, hogy szinte megtöltik az egész képernyőt, majd egyszerre hoznak létre akár 7-es, 8-as, 9-es láncokat. Ezekkel a támadásokkal aztán szürke puyókat önthetünk az ellenfél játékterére, amiket már nem lehet egyszerűen eltüntetni, és az eredmény általában a gyors vereség.
Ebből adódóan a Puyo Puyo ezerszer nehezebb játék, mint a műfaj nagy öregje, a Tetris (vagy akár a Lumines). Nem elég a színeket párosítani, előre kell gondolkodni, melyik leeső elemet hogyan helyezzük el, és a soron következő elemeket mutató listának is óriási jelentősége van. A profi játékosok ezt fénysebességgel tudják csinálni, az amatőröknek viszont ez nagyon nehéz, és nekik a Champions nem is nyújt igazából semmit.
Mivel bevallottan az eSportra van kihegyezve, a Puyo Puyo Champions nem rendelkezik lényegi tartalommal. Az egyjátékos mód csak dísz: csupán egy-egy meccsre hívhatjuk ki a gépi ellenfeleket (akár három CPU ellen is küzdhetünk egyszerre), de nehézségi szint nincs, a gép verhetetlen, profikra van kalibrálva. Nincs gyakorló mód, a játék nem magyaráz el semmit, nem leshetünk el technikákat, nincsenek kihívások, puzzle jellegű pályák, nincs kampány, sztori mód, semmi, nulla. A gép elleni megnyerhetetlen mérkőzések mellett helyi és online multiplayer van, ennyi, nem több.
Az mondjuk mindenképp pozitív, hogy a játékot számos módon testre szabhatjuk, skinekkel illetve egyéb paraméterek beállításával. Két szabálykészlet, a Puyo Puyo 2 és a Puyo Puyo Fever mód között lehet választani. Előbbi a hagyományosabb, népszerűbb keretrendszer, utóbbiban aktiválható a Fever mód, ami ideiglenesen extra támadásokra ad lehetőséget. És mondanám, hogy legalább az online mód kiválóan működik, de ez sem igaz: meccsek közben kifejezetten gyenge a netkód, gyakoriak a lelassulások, vagy bizonyos mozdulatok csak másodpercek után történnek meg. Ennél a játékmenetnél nem annyira számít, azért mégis zavaró. A Broadcast mód pedig, ahol a saját, illetve profi meccsek visszajátszásait lehetne megnézni, nemes egyszerűséggel nem működik, csak hibaüzenetet ad.
De a legrosszabb az egészben – és ez az, ami legalábbis Xboxon megöli a játékot – a játékosok alacsony száma. E sorok írásakor a multiplayer világranglistán összesen 394 ember szerepel. Tehát még egyszer: világszerte alig négyszázan vették meg ezt a játékot Xbox One-ra. Az online mód emiatt a nap legnagyobb részében játszhatatlan, mert egyszerűen nincs ember, akivel a matchmaking összepárosíthatna. Ha mégis akad, az valószínűleg egy profi, aki legyőzhetetlen az átlagos játékosok számára, úgyhogy így, ez az egész „csomag” értelmetlen. Adott egy gép elleni mód, ami nem nyújt semmit (főleg nem sikerélményt), és egy multiplayer, amit nem játszik szinte senki, és aminek az egyik legfontosabb porciója nem működik.
Ez pedig tragédia, mert maga a Puyo Puyo sorozat egyébként csodás lenne, ahogy egyébként a képeken és a videókon is látszik. A kifejezetten japános, színes-szagos, mókás stílus nagyon szuper, tükörsima látvánnyal és jópofa zenékkel, pontos és érzékeny kezeléssel, vagyis alapvetően tökéletesen játszható az alap, amire végül nem épült rendes játék. Bár még ez sem igaz, mert a Champions végső soron nem más, mint a tavalyi, zseniális Puyo Puyo Tetris vékony kivonata. Azt a játékot kellett volna megkapnunk, csak sajnos licensz- és/vagy egyéb okok miatt nem jelenhet meg a nyugati piacokon. Ez viszont, ami helyette érkezett, még egy rendes demó tartalmát is csak bajosan éri el. Finoman szólva sem ideális bemutatkozás a franchise számára a Microsoft platformján.
A Puyo Puyo Champions Xbox One-on szinte teljes csőd. Egyjátékos módja gyakorlatilag nincs, nem vette meg, és nem játssza szinte senki, így az online multiplayer is értelmetlen (cross-platform támogatás sajnos nincs). Ami marad, az maximum néhány lokális mérkőzésre lehet jó, esetleg egy baráti társaságban vagy házibuliban, de ez így édeskevés. Mindezt tetézi az amúgy is gyenge netkód és a nem működő visszajátszások, úgyhogy ez a játék abszolút nem ajánlott megvételre, még a viszonylag alacsony ára ellenére sem. Hacsak nem az az eltökélt célod, hogy berobbanj a Puyo Puyo eSport mezőnyébe, akkor ezt kerüld el, ahogy sajnos mindenki más is tette.
4
A tesztpéldányt a Sega Europe biztosította.
