Rage 2 gameplay és részletek
dreampage 2018. Aug. 13.

A hétvégén megtartott QuakeCon 2018 rendezvényen egy kicsit részletesebben is megismerkedhettünk a Rage 2 világával, és egy hosszabb gameplay bemutatót is kaptunk róla.

A múlt hét utolsó napjai egyértelműen a Bethesdáról és az id Software-ről szóltak. Bekerült Xbox Game Pass-ba a fejlesztő két legendás játéka, a DOOM és a RAGE, ráadásul mindkettő folytatásáról kaptunk részleteket és gameplay bemutatót is. A Rage 2 korábban érkezik, így erről érdemes először szót ejteni. A játék – az első rész viszonylagos sikertelensége miatt – csak nehezen kapta meg a zöld lámpát, de most már teljes erőbedobással készül, méghozzá egyedülálló partnerség keretében az id Software (gunplay és a játékmenet magja) és az Avalance Studios (nyílt világú dizájn) között.

A Rage 2 tehát egyesíteni fogja a kőkemény és élvezetes gunplay-t („fegyverjátékot”) a svédek nyílt világú tapasztalatával, ilyen játék pedig még nem készült. Több évtizeddel az első rész után az élet kezd visszatérni a Földre, és ez a környezetben jelentkezik elsősorban. A kietlen sivatagok mellett dzsungelekben és mocsarakban is akcióznunk kell majd. Feltűnnek régi és új karakterek, számtalan új bűnbanda, és természetesen az Authority is, amely szervezet ismét a főgonosz szerepét tölti be.

Összetettebb járműves harcokra is lehet számítani. Nemcsak azért, mert most már szó szerint minden autó, motor, teherautó és helikopter vezethető, hanem mert a küldetések is részben erről szólnak. Konvojokat kell szétlőni és más útonállókat kell eltenni láb alól a hagyományos FPS missziók mellett. Mivel a Rage 2 világa sokkal nagyobb és nyitottabb, erre bőven lesz helyünk. Több lehetőségünk lesz a karakterfejlesztésben is, az erősebb fegyverek és páncélok mellett különleges képességeket is szerezhetünk, amikkel egész durva mozdulatokat tudunk majd előcsalni.

Lesz Xbox One X támogatás is, természetesen, a legerősebb konzolon 4K/60 fps-sel fut majd a játék, a lenti videót elnézve pedig egészen brutális akcióra és látványra számíthatunk. Aki nem akar lövöldözni, használhatja az első részben megismert Wingsticket is, ami most már célkövetős, vagyis akár kanyarban is képe levágni az ellenség fejét. Végül, de nem utolsó sorban egy fontos információ: multiplayer egyáltalán nem lesz a játékban, viszont valamiféle közösségi megoldás igen (talán kooperatív mód, talán más, egyelőre nem tudni).

Nézzük akkor a bővített gameplay bemutatót, ami a fentieket látványosan prezentálja:

A Rage 2 egyelőre nem rendelhető elő digitálisan, és pontos megjelenési dátummal sem rendelkezik, azt viszont már tudjuk, hogy nagyjából mikor várható: 2019 tavaszán kerül a boltok polcaira. Ezzel a jövő és első fele még keményebbé válik (Crackdown 3, Metro: Exodus, Anthem, The Division 2…), de az ilyen kalandokért sosem kár.