The Crew 2 – Az év legjobb versenyes játéka?
dreampage 2018. Jun. 04.

Az Ivory Tower és a Ubisoft új játéka néhány nap alatt átalakította a nyílt világú autós, pontosabban versenyes játékokról alkotott elképzeléseinket. Itt az év legélvezetesebb játéka?

Semmit nem vártam a The Crew 2 zárt bétájától. Sőt, mondom másképp: semmi jót nem vártam a The Crew 2 zárt bétájától. Minden ambíciója ellenére az első résznek nem volt se íze, se bűze, csúnyácska és kiforratlan volt. A korábbi gameplay videók alapján pedig ez a járművek közötti össze-vissza váltás, a levegőből zuhanó motorcsónakok és autók látványa kimondottan taszított. Három nap játék után most mégis azt mondom, itt az év legjobb nyílt világú versenyes játéka. Pont.

Már a legelső verseny alatt „bekattant” valami. Hogy hát, hé, ez mégsem olyan sz… szokatlan, mint amire számítottam! A járművek irányítása teljesen jó. Árkádos, persze, de nem kretén, mint a Need for Speed. Az autók szépen mozognak, van lendületük, súlyuk, fékútjuk. Ugyanezt lehet érezni a motorcsónakok és a repülőgépek esetében is. Semmi mesterkélt, erőltetett mozgás. Pont annyira élethű, hogy még hihető maradjon, és pont annyira egyszerű, hogy szórakoztató legyen vezetni földön, vízen, levegőben.

Ja, igen, merthogy a The Crew 2 nem kizárólag autós játék, habár mindig ez van a nyelvemen. Aki akarja, játszhat szinte kizárólag brutális motorcsónakok vagy elegáns műrepülőgépek volánja (botkormánya) mögött. Mindehhez pedig az Ivory Tower egy olyan játszóteret, olyan fejlődési rendszert, olyan prezentációt kerekített, amiről más játékok csak álmodnak.

Kezdjük ott, hogy a terület óriási. A The Crew 2 nem totojázik szigetekkel, az egész Egyesült Államokat elénk teszi. Oké, ez még mindig a valódi kicsinyített mása, de így is sokszorta nagyobb, mint a műfaj jelenlegi etalonjának tekinthető Forza Horizon sorozat összes része egyben. Végtelen tájak és autópályák, kisvárosok, nagyvárosok, az összes híres nevezetesség. Miamitól Los Angelesig, Seattle-től New Yorking, Chicagótól a Grand Canyonig, nemzeti parkok, erdők, préri, minden. És, látszólag megcáfolva a játékok grafikájának egyik alaptételét, miszerint a játéktér méretével fordított arányban csökken a látvány minősége, a The Crew 2 baromi jól néz ki. Persze, részleteiben nem annyira aprólékosan kidolgozott, mint egy Forza Horizon 3, a táj néhol kissé rajzfilmszerű, a levegőben repülve látható a „pop-up”. De az autók és az effektek simán elférnének a Microsoft játékaiban is, emellett pedig olyan dolgokat tud, amit más játék nem.

A hatalmas terület minden négyzetmétere hűen visszaadja az adott hely hangulatát, New York sikátoraitól a Golden Gate hídig, Las Vegas csillogó művárosától a vadnyugati sziklákig. Elképesztő ez a részletgazdagság és az a természetesség, ahogy mindez össze van rakva. Töltőképernyőt sem kell bámulnunk, mert bárhová egy pillanat alatt teleportálhatunk. És ehhez van civil forgalom, az utcákon járókelők (!), a természetben vadvilág, dinamikus napszakok, évszakok (!!), időjárás: napsütés, köd, eső, hó, bármi. A The Crew 2 olyan látványt képes produkálni, a narancssárga miami napfelkeltétől az éjjel kivilágított Mount Rushmore-i elnöki fejeken át a hullámzó óceáni vízen világító neonfényes bójákig, amit nem lehet írott szavakba önteni, látni és érezni kell. Ahogy a Ubisoft annyi más játékában, itt is maga a világ a főszereplő.

A The Crew 2 a Test Drive Unlimited és a Forza Horizon játékok legjobb elemeit veszi át, és önti azt a legélvezetesebb formába. Van saját házunk, karakterünkre ruhákat vehetünk, a játék minden pillanatában követőket gyűjtünk (= Kudos rendszer), a versenyek és a világban elrejtett ládák kinyitása után RPG-szerűen színkódolt lootot kapunk, amivel fejleszthetjük járműveinket. Bármit is teszünk, az az előrehaladást szolgálja. Ezt persze már az első Crew is célul tűzte ki, de nem csinálta jól – a második rész nemcsak rálicitál az előd lehetőségeire, de minőségben is új szintre emeli azt.

Utcai verseny, motorok, Monster Truck, motokrossz, motorcsónak, műrepülés, pályaversenyzés, Forma-1… Általános jelenség, hogy egy játék túl sokat akar, aztán végül semmiben sem igazán jó. Nos, a The Crew 2 mindenkinél többet akar, és látszólag mindenben jó! Ehhez jön a fesztivál hangulat, a látványos átvezetők, és egy olyan letisztult, modern dizájn, ami mellett a Forzák csilingelő, trendinek gondolt „csempés” menürendszere elbújhat.

Nem véletlenül emlegetem ennyit a Forza Horizont, ebben a műfajban ugyanis jelenleg nincs konkurenciája a Playground Games játékainak. Mondom, jelenleg. De az a helyzet, hogy mindaz a szabadság, amit annak idején a Test Drive Unlimited próbált nyújtani, vagy amit a Horizon ígér, de sosem ad meg, a The Crew 2-ben látszik kiteljesedni igazán. Nagyobb a terület, több a lehetőség, több a rádióadó, egyszerűbben és jobban működik az online rendszer. A béta talán legfeltűnőbb része, hogy nem is tűnt fel semmi: minden működik! Nem voltak komoly bugok, nem lassult le egy pillanatra sem, nem fagyott le, nem esett szét. A csapatjáték egyszerűen és egyértelműen működik, és mivel perzisztens online világról van szó, bármikor összefuthatunk másokkal is az utakon.

Az alábbi videóban látható, ahogy a térkép egyik csücskéből a másikba elautózom, megállás nélkül. Ez összesen 150 km a játékban. Tényleg olyan érzés volt, mint egy „világraszóló” túra, egy ponton még útitársam is akadt egy Forma-1-es Red Bull „személyében”. Itt lehet neki nyomni, autózni végtelenül, itt nem az a szabadság, hogy egy perc alatt a térképet átszelő autópálya végére érünk. Ebben a játékban tényleg utazunk, haladunk valahonnan valahová, ezt az élményt pedig nagyon, nagyon régen nem adta át egyetlen versenyes játék sem.

Oké, leírom: szerintem a The Crew 2 jobb játék, mint az eddigi Forza Horizonok. Egyszerűen jobb, változatosabb élményt ad, és piszkosul fel van adva a lecke a még be nem jelentett, de idén valószínűleg érkező Forza Horizon 4-nek, ha valami olyat akar nyújtani, ami ezt a produkciót megszorongatja. Reméljük, így lesz! Addig is, a nyár a The Crew 2-é… de szerintem az egész év is.