Tokyo Game Show 2020 összefoglaló
dreampage 2020. Sep. 24.

Az Xbox indította útjára a következő generáció indulása előtti utolsó nagy videojátékos eseményt, a Tokyo Game Show-t. A háromnegyed órás műsorban jó néhány érkező japán produkciót láthattunk.

Magyar idő szerint szeptember 24-én délután kezdődött a 2020-as Tokyo Game Show, amely a koronavírus járvány miatt rendhagyó módon kizárólag online formában kerül megrendezésre. Az első előadás a Microsofté volt – az Xbox csapat továbbra is elkötelezett a szigetországot illetően, és megerősítették, hogy az Xbox Series X|S konzolok itt is a világ többi részével egyszerre, november 10-én jelennek meg. 2021 első felében a felhőalapú játék is elindul, de ami bennünket jobban érdekel, azok a bemutatott játékok. Következzen erről egy rövid összefoglaló.

Microsoft Flight Simulator frissítés – Japán

Szeptember 29-én érkezik a Microsoft Flight Simulator első „világfrissítése” (World Update), amelybe a legfrissebb Bing műholdas és térképadatokat dolgozzák be, még pontosabbá téve a szimulátor világát. A fókuszban természetesen Japán áll, amiből most rövid videós bemutatót is kaptunk.


Japán Minecraft alkotók ünneplése

A műsorban külön részt szentelt a Microsoft a japán Minecraft közösségnek, hogy bemutassa, hogyan kel életre a távol-keleti kultúra az építkezős játékban. A nemsokára érkező, és már béta formában kipróbálható Minecraft RTX még látványosabbá teszi ezeket a világokat.


Dragon Quest XI S: Echoes of an Elusive Age – Definitive Edition (megjelenés: december 4.)

A Square-Enix szerepjátékának legteljesebb, legszebb és legjobb kiadása Xbox konzolokra érkezik az idei év végén. A hatalmas JRPG-ből a TGS alkalmából új trailert kaptunk. Xbox Game Pass-ban is benne lesz (nem a trailer, hanem a játék).


Balan Wonderworld (megjelenés: 2021. március 26.)

Újra megnézhettük Yuji Naka (Sonic the Hedgehog alkotója) és a Square-Enix közös produkcióját, amely jövő tavasszal érkezik Xbox konzolokra. A Balan Wonderworld egy gyönyörű 3D-s platformer kalandjáték a varázslatok és álmok világában, amire mindenképp érdemes lesz odafigyelni.


Pragmata (megjelenés: 2022)

A Capcom meglehetősen bizarr, futurisztikus akciójátékának videóját már láthattuk, de megéri újra megnézni. A Pragmatáról még nem sokat tudni, azt viszont igen, hogy valamikor 2022-ben jelenik meg Xbox Series X|S-re.


Puyo Puyo Tetris 2 (megjelenés: 2020. december 8.)

Az új konzolok megjelenési ablakában, december elején érkezik a Puyo Puyo Tetris 2 a Segától, amely az év egyik legjobb puzzle játéka lehet. Ez az első alkalom, hogy ez a franchise Japánon kívül is megjelenik Xboxra, így mi is örülhetünk neki.


Tetris Effect: Connected (megjelenés: 2020. november 10.)

Xbox Series nyitócím lesz Tetsuya Mizuguchi és az Enhance briliáns Tetris játéka, amely Xboxon exkluzív multiplayer módot is kap. A gyönyörű Tetris Effect így már online is játszható lesz másokkal, vagy mások ellen.


Bright Memory (megjelenés: 2020. november 10.)

Az „egyemberes” FYQD Studio FPS-e, a Bright Memory is Xbox Series nyitócím lesz november 10-én. Főszereplője Sheila, a Természetfeletti Kutatási Szervezet ügynöke, aki egy lebegő kontinensre kerül, ahol szörnyekkel és élőhalottakkal kénytelen megküzdeni.

Ugyancsak ide tartozik, hogy a második rész, a Bright Memory Infinite 2021 első felében érkezik.


R-TYPE FINAL 2 (megjelenés: 2021. tavasz)

Egyre közelebb a rég várt R-Type Final 2 megjelenése – a gyönyörű horizontális shoot ’em up tavasszal lesz elérhető Xbox konzolokon, természetesen Smart Delivery támogatással. A hír mellé új trailert is kaptunk, továbbra is pazarul fest.


NieR Replicant ver.1.22474487139… (megjelenés: 2021. április 23.)

A Square-Enix rántotta le a leplet a Nier: Automata előzménye, az eredetileg 2010-ben kiadott Nier: Replicant felújított változatának megjelenési időpontjáról. A látványos akciójátékkal jövő tavasszal játszhatunk Xbox One és Xbox Series konzolokon.


Néhány további hír a TGS 2020 műsorból:

  • Samurai Spirits next-gen frissítés: Az SNK népszerű verekedős játéka, a Samurai Spirits (nálunk Samurai Shodown) Xbox Series X|S frissítést kap, így a következő generációs konzolokon még szebb grafikával, még simábban játszhatjuk.
  • Resident Evil Village: A műsorban újra láthattuk a már jól ismert trailert – a Capcom következő horrorjátéka valamikor 2021-ben jelenik meg Xbox Series konzolokra.
  • RPG Time: The Legend of Wright: A különleges, papírmasé grafikájú szerepjátékot is láttuk már, most azt is megtudtuk, hogy ez is nyitócím lesz, és november 10-én érkezik az új konzolokkal együtt.

Elsőnapos megjelenéssel, vonzó, kisméretű S konzollal és egyre erősödő japán támogatással a Microsoft természetesen azt reméli, hogy az Xbox végre Japánban is megveti a lábát, és sikeres platform illetve szolgáltatás válhat belőle a videojátékok egyik őshazájában is. Bennünket ez annyiban érint, hogy egyre nagyobb és változatosabb játékkínálat érkezik a japán fejlesztőktől és kiadóktól, amit a fenti impozáns lista is jól mutat.