Trials Rising teszt
Világkörüli útra hív a RedLynx a Trials sorozat legújabb részében. Újra motorra pattanhatunk, mert megérkezett a népszerű franchise eddigi legnagyobb epizódja. De vajon a legjobb is?
Ránézve a naptárra, szinte hihetetlen, hogy csaknem öt éve örülhettünk utoljára fősodorbeli Trials játéknak (a botrányosan rossz Blood Dragon kivetülést inkább felejtsük is el). A 2014 tavaszán hódító Fusion távoli jövőképe után visszatértünk a sorozat gyökereihez, a Trials Rising pedig klasszikus témákkal, gyönyörű grafikával és új trükkökkel próbálkozik. Az kétségtelen, hogy ez a sorozat legnagyobb része, de az már véleményes, hogy a legjobb-e. Hogy miért, arra a válasz meglepő helyekről érkezik.
Felületesen nézve a Trials Rising lényege természetesen nem változott. Aki játszott bármelyik korábbi epizóddal, az pontosan tudja, mire számíthat. A cél most is az, hogy motorunk nyergében a változatos pályákon végigguruljunk, ugráljunk és pattogjunk, mindezt a lehető legkevesebb hibával, a legrövidebb idő alatt. A játék alatt dohogó, évek óta tökéletesre csiszolt ultraérzékeny fizika és irányítás nem változott, így a száguldás, a hatalmas ugrások és a tökéletes landolások élménye mit sem csorbult az évek során. A Trials azon ritka sorozatok egyike, ahol egy nagyon egyszerű ötlet találkozik a nagy költségvetéssel, az eredmény pedig csodálatos. De ez nem azt jelenti, hogy a legújabb rész csak a jól ismert formula felmelegítése. Van változás bőven – igaz, nem mind pozitív.
A karrier módban az eddig megszokott „lista” nézet helyett most egy világtérképet kapunk, ezen navigálhatunk a rengeteg pálya között. A Trials Rising tényleg nagyon sok kampányszintet tartalmaz, és végre a tanulási görbe is barátságosabb: a fejlesztők nem rohannak át az Easy és Medium pályákon, ezekből is van több tucat, mind nagyon egyedi és nagyon élvezetes. Van idő kiismerni a játék irányítását, fizikáját, bőven van lehetőség gyakorolni, nem erőltetik ránk az átlagos játékosok számára túl nehéz pályákat. Szintén újdonság (és talán a játék legjobb új ötlete) a University of Trials című gyakorló mód, ahol narráció és videós segítség mellett, erre létrehozott pályákon sajátíthatjuk el a motorozás alapjait és legdurvább trükkjeit. Ez egy kiváló dolog, mert nagyon sok új játékos nem feltétlen boldogul a kezeléssel, így viszont sokkal könnyebben beletanulhatnak.
Az egyes pályák teljesítésével ismét medálokat, pénzt és tapasztalati pontokat kapunk, a szintek növelésével pedig újabb bajnokságok, motorok, gyakorlópályák és Skill Game-ek nyílnak meg. Igen, a Risingban is visszatérnek az őrült feladatok, ezekből is több van, mint valaha. Az egyes versenysorozatok végén stadionokban kell bizonyítanunk gépi ellenfelekkel szemben. Ha sikerül abszolválnunk ezeket az egyébként piszok hangulatos versenyeket, akkor újabb adag helyszín nyílik meg (egyre nehezedő pályákkal), és így tovább. Trials játék még soha nem indult ennyire jól, gördülékenyen, barátságosan, minden olyan szupi-szuper lenne…
De csak lenne, mert a kampány tervezői valamit nagyon elszúrtak, és néhány óra játék után felüti a fejét az agyatlan grindolás (tápolás, az addigi feladatok kényszerű ismételgetése). Az előrehaladási rendszer ugyanis úgy lett kitalálva, hogy a versenysorozatokat lezáró „stadion” események csak bizonyos szint elérésekor nyílnak meg. Márpedig hiába teljesítjük az addig elérhető összes pályát akár arany (vagy még jobb) medállal, ez nem elég hozzá. Ilyenkor a már teljesített pályákon megnyíló, úgynevezett Szerződéseket (Contracts) kell teljesíteni, amik időnként érdekes, de többnyire dühítően ostoba feladatokat adnak (például teljesíts egy pályát gyengébb motorral, és közben csinálj 10 hátra- és 8 előreszaltót, ja, és győzd le a riválist is). Ezek a szerződések adnak annyi XP-t, hogy több órányi ilyen tápolással végre elérjük a megfelelő szintet, és a stadionversenyek megnyerése után mehessünk tovább – hogy aztán még eszetlenebb szinthatárral találjuk szembe magunkat.
A játékosok a Ubisoft fórumain találgatják, hogy mi lehet ennek a nonszensz dizájnnak az oka. Talán a kiadó fizetős XP-növelőt akart bevezetni, de félve a népharagtól, ezt inkább kihagyták, az előrehaladási rendszer viszont már ehhez lett tervezve. Bármi is az ok, a Trials Rising karrier módja, amennyire jól indul, annyira frusztráló grindfestbe vált át, és ez nagyon nagy csalódás.
És ha már a csalódásoknál tartunk, beszéljünk a játék másik nagy visszahúzó faktoráról, a loot boxokról (Gear Crates). Tény: mikrotranzakciókkal kizárólag kozmetikai elemek nyithatók meg, játékmeneti előnyre tehát nem lehet szert tenni. Ettől függetlenül a játékban található „ládarendszer” az egyik legrosszabb ilyen jellegű funkció, amit valaha láttam. A ládák maguk ugyanis csak matricákat, illetve ugyanazt a néhány ruhadarabot adják újra meg újra, amiket aztán egyenként adhatunk el. Karakterünk, motorjaink és ruháink teljes mértékben testre szabhatók, ám ládákból ehhez vajmi kevés anyaghoz fogunk jutni. Akinek komolyabb, érdekesebb cuccok kellenek, az kénytelen lesz szépen bemenni a játék saját boltjába, és ott fizetni érte – többnyire ugyan virtuális pénzzel, de ebből a játék arcpirítóan keveset ad. Ha nem tetszik, vehetsz „makkot” valódi pénzért, és fizethetsz azzal is. Ládákat is lehet venni (sőt időnként nagy kegyesen nyerni is), de ezek teljesen haszontalanok, így senki ne pazarolja rájuk a pénzét. Amennyire összetett és részletes a Rising ruházkodó- és festőműhelye, annál kiábrándítóbb a mögötte húzódó fizetős rendszer.
A fentiek ellenére a Trials Rising így is nagyon élvezetes játék, sőt, ha kizárólag a felkínált tartalmat nézzük, akkor a sorozat legjobbja. Elképesztően sok és jó minőségű pályát alkottak a RedLynx-nél, amik kiválóan tükrözik a világ minden táját. Amerikai filmstúdiótól a finn hegyvidékeken át a Himalája csúcsaiig van itt minden. A pályák többsége dinamikus, mozgó vagy mozgatható elemekkel, rejtett utakkal és valóban kitűnő ötletekkel. Szinte minden pályán akad valamilyen egyedi elem, ami emlékezetessé teszi. A játékmenet pedig nélkülöz minden flancot (eltűntek a buta trükközések is), vagyis ilyen szempontból ez tényleg visszatérés a gyökerekhez.
Nem is muszáj egyedül játszanunk, hiszen adott a multiplayer mód is, ahol a kampány pályáin küzdhetünk valós időben akár hét másik játékossal (ilyenkor csak a szellemüket látjuk). A három futamból álló meccsek izgalmasak, de technikailag ez a mód nem tökéletes, előfordul akadás és képtörés. Sajnos a publikus matchmakingen kívül más lehetőség nincs, így ez jelen formájában elég fapados opció. Szórakoztatóbb viszont a helyi kétjátékos mód, amiben egy tandem motoron ülve, ketten próbálhatjuk meg teljesíteni a pályákat. Mindkét játékos dőlése, gáz- és fékpedálja fele-fele arányban hat a motorra, így igazi csapatmunka kell a nehezebb pályák teljesítéséhez. Ez is egy nagyon jó ötlet, úgyhogy tényleg minden téren ki vagyunk szolgálva.
Végül ott a pályaszerkesztő, ami szintén az eddigi legtartalmasabb változat. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan elkötelezett alkotók, akik lenyűgöző pályákat hoznak létre, sajnos jelenleg nem ez a helyzet. Ennek egyik oka, hogy a szerkesztő iszonyú bonyolult, és kontrollerrel szinte kezelhetetlen. Nagyon elbaltázott „egérmutatós” rendszert dolgoztak ki, ami extrém lassú, a kamerát szinte lehetetlen megfelelően állítani, így összetettebb, fantáziadúsabb pályákat rémálom létrehozni vele. Mindehhez sajnos egy elég lassú és hiányos böngésző is társul (Track Central), amiben még kereső sincs, és a legtöbb pályát tovább tart megtalálni és letölteni, mint végigmenni rajtuk. Az viszont biztos, hogy aki rászánja az időt, és beleássa magát, az minden eddiginél jobb dolgokat művelhet az editorral, mert a korábbi Trials játékok összes eleme, plusz több ezer új is helyet kapott benne.
Technikailag sosem volt gond a Trials játékokkal (a már említett egyszerű ötlet plusz nagy költségvetés, ugye), a tökéletesen sima 60 fps játékmenet, a pixelpontos fizika és az élethű látvány az Xbox 360-as Trials HD óta könnyedén hódítja meg a játékos szíveket. Hódításban a Trials Rising sem fog kudarcot vallani, mert ez az eddigi legszebb epizód. Most már Xbox One X támogatás is van 4K felbontással, de javult a bevilágítás is, a pályák pedig sűrűbbek és élőbbek, mint valaha. A világ minden szegletének hangulatát tökéletesen adja vissza a játék, a szingapúri viharos kikötőtől az acélgyárak izzó gerendáin át Szöul neonfényes városáig. A képfrissítés meg sem röccen, az animációk pedig részletesebbek, mint valaha. A Trials grafikus motort évek óta sújtó lassú textúrabetöltés viszont továbbra is jelen van, elég szomorú, hogy ezt továbbra sem tudják megoldani.
A Trials Rising sok szempontból magasan a legjobb rész a sorozatban. Ebben vannak a legjobban megtervezett pályák, a legtöbb tartalom, barátságos tanulási görbe, gyakorló mód, hatalmas karrier, multiplayer és pályaszerkesztő. Csupán két ordas hiba rondít bele a tökéletes összképbe, a félelmetes módon rosszul megtervezett előrehaladási rendszer, és az arcpirító loot box / mikrotranzakciós szisztéma. Utóbbi figyelmen kívül hagyható, előbbi viszont nem. Két hiba, ami útját állja annak, hogy a játék végre elérje a 2012-es Trials Evolution tökéletességét. Ezt végül nem teszi meg, de így is egy rendkívül élvezetes, tökéletesre csiszolt ügyességi játék, amit szinte csak ajánlani lehet. A sorozat legszebb és legnagyobb darabja, sok-sok órányi szórakozással, gyönyörű helyszínekkel és látványos, humoros akcióval. Színtiszta élvezet – már amikor hagyja.
8
A tesztpéldányt a Cenega Hungary Kft. biztosította.
