Ubisoft Forward összefoglaló
dreampage 2020. Jul. 13.

Az idei nyár egyik legjobban várt online eseménye volt a Ubisoft Forward, amelyen a francia kiadó részletesebben bemutatta néhány jövőbeni játékát. Három nagy cím Xbox One-ra előrendelhető is lett.

Megtartotta előre beharangozott online eseményét a Ubisoft. A francia játékkiadó nagyjából azt hozta, amit sejteni lehetett – míg a műsor előtt a már futó játékaikhoz (The Crew 2, Trials Rising, Rainbow Six Siege, For Honor) jelentettek be újdonságokat, addig a show központi elemét a jövőben érkező nagy produkciók töltötték ki. Ezek közül is az Assassin’s Creed Valhalla kapta a legnagyobb figyelmet, de az Xbox One játékosok érdeklődésére két másik produkció is számot tart. A korábban már bemutatott, most kicsit részletesebben ismertetett Watch Dogs: Legion, illetve a frissen leleplezett lövöldözős játék, a Far Cry 6, amiből gameplay-t sajnos nem láthattunk.


Watch Dogs: Legion (megjelenés: 2020. október 29.)

Két sikeres epizód után visszatér a Watch Dogs sorozat, ezúttal a nem túl távoli jövő Londonjába kalauzol. A brit főváros a 2050-es évekre igazi rendőrállammá vált, amelyet az Albion nevű nagyvállalat tart kőkemény markában. Érthető módon az elnyomás ellenállást szül, a DedSec pedig szó szerint az utca embereit szervezi be a hatalom elleni harcra. A nyílt világú akciójátékból most hosszú gameplay bemutatót kaptunk.


Assassin’s Creed Valhalla (megjelenés: 2020. november 17.)

Végre mozgásban, tényleges gameplay formájában is láthattuk a nyílt világú szerepjáték-sorozat következő részét. A helyszín ezúttal a történelmi Nagy-Britannia, a főszereplő pedig egy viking harcos, Eivor (aki férfi és nő is lehet). A műsorban megismerkedhettünk a harc alapjaival, a kastélyok lerohanásával (ami a kampány szerves részét képezi majd), és persze szemügyre vehettük, hogyan fest a játék igazából.


Far Cry 6 (megjelenés: 2021. február 18.)

A show meglepetése (lett volna, ha nem szivárog ki órákkal előtte) a Far Cry sorozat hatodik, számozott epizódja, ami a szokásos formulát követi: adott egy elnyomott ország, egy kegyetlen diktátor, és persze mi, akik majd felszabadítjuk ezt a környéket is. A Far Cry 6-ból sajnos gameplay-t nem, csak filmszerű CG videót kaptunk, amelyben az új játék főgonoszát ismerhetjük meg egy kicsit közelebbről (spoiler: gonosz ember).


A Ubisoft egységesítette ajánlatait, a fenti három játék ugyanazokban a változatokban, azonos árakon rendelhető elő Xbox One-ra. Az új árcédulák így néznek ki:

  • Alapváltozat: 24,900 Ft
  • Gold Edition: 33,900 Ft
  • Ultimate Edition: 36,900 Ft

Az előrendelési linkek mindhárom játék esetében fent láthatók. További részlet, hogy az összes cím támogatni fogja a Smart Delivery funkciót, vagyis aki megveszi Xbox One-ra, az később az Xbox Series X változatokat ingyen megkapja.

További Ubisoft hírek röviden:

  • Három új, három visszatérő dallal és egy új lejátszási listával indul a Just Dance 2020 harmadik szezonja.
  • Július 15-én gépi csapattársak érkeznek a Ghost Recon Breakpointba, ebből gameplay bemutatót is kaptunk.
  • Visszatér minden idők leghosszabb Trials Rising pályája, a Gigatrack, méghozzá július 16-án.
  • Két éve töretlen népszerűségnek örvend a The Crew 2, a nyílt világú autós játék pedig a harmadik évében is tovább kapja az újdonságokat és a kiegészítőket. Ebből láthattunk egy kis ízelítőt fejlesztői napló és gameplay formájában.

Ubisoft Forward akció Xbox Live-on

Az esemény alkalmából komoly akció kezdődött, amelyben a Ubisoft legnagyobb játékai most jelentős, több esetben akár 70-80%-os kedvezménnyel kaphatók, beleértve a különböző Gold és Ultimate kiadásokat is. Most érdemes beszerezni ezeket a játékokat, vagy bepótolni, ami eddig kimaradt. Az akciós játékok teljes listája elérhető a hivatalos honlapon, az alábbi képre kattintva.


Ezzel pedig még nem végzett a Ubisoft – a francia kiadó a nyár folyamán egy második Forward eseményt is tart, ahol az ígéretek szerint további meglepetésekre számíthatunk, amik valószínűleg a cég későbbi játékait érintik (Skull & Bones, Beyond Good & Evil 2 és más, eddig ismeretlen címek).