Unruly Heroes teszt
Egykori Ubisoft alkalmazottaktól érkezett a legújabb akció-platformer, de az Unruly Heroes nem az alkotói, hanem látványvilága és játékmenete miatt érdemel figyelmet. Meglepetés az indie kavalkádban.
Senkit nem tudok hibáztatni azért, ha az Unruly Heroes címét látva még a szemöldökét sem húzza fel – napjaink folyamatos játékdömpingjében az indie alkotások gyakran elsüllyednek, vagy radar alatt maradnak. Kár lenne, ha a Magic Design Studios első játéka is így járna, ez ugyanis több, mint egyszerű független produkció. Egy meglepően szép, kiforrott és kemény játék, aminek utóbbi tulajdonsága egyszerre áldás és átok, de mindenképp figyelemre méltó.
A játék mögött álló fejlesztőcsapat korábbi Ubisoft dolgozókból verbuválódott. A 2015-ben alapított stúdió tagjai korábban olyan címeken dolgoztak, mint a Rayman, Raving Rabbids, Splinter Cell, Assassin’s Creed vagy Ghost Recon. Van tehát tapasztalatuk a nagy kaliberű alkotásban, és ez a játék minden egyes screenshotjáról és videójáról lerí. A 2D-s játékmenetű verekedős platformer Unruly Heroes élőben sem okoz csalódást, a jelenlegi kínálat egyik legszebb és legprofibb darabja.
A történet szerint a világ békéjét egy mágikus tekercs tartotta fenn, ám a sötétség erői időtlen idők óta azon munkálkodnak, hogy aláássák ezt a békét. Végül sikerrel is járnak: a tekercs darabjaira hullik, a világ pedig káoszba fordul. Csak négy valószínűtlen hős lehet rá képes, hogy megtalálja a tekercs darabjait, és véget vessen a sötétség uralmának. Legalábbis megpróbálják… A sztorit részben a kínai Nyugati Utazás című regény és a Majomkirály legendája ihlette, de szerencsére nem veszi magát véresen komolyan, így inkább a könnyed humor dominál benne, semmint a pátoszos eposz.
Maga a kampány több világra oszlik, és összesen 29, nagyon hosszú és nagyon nehéz pályát kínál. A játékmenet magától értetődik: négy, eltérő képességekkel megáldott hősünkkel végig kell ugrálni és harcolni ezeket a szinteket, majd az egyes világok végén a hatalmas bossokat is le kell darálni. Az Unruly Heroes egészen kivételes mozgáskultúrával és harccal rendelkezik. Nem szimpla platformer ez, karaktereink mozgása, animációja hihetetlenül profi, nagyjából mintha a Trine sorozatot keresztezte volna valaki az Ori világával és grafikájával. Támadásaink is sokrétűek, a gyors és erős csapásokat „dash” mozdulatokkal, falon ugrással, légi támadásokkal ötvözhetjük. A kombózásnak is fontos szerepe van, az egyszerű, gyors gombnyomkodás helyett sokkal többre megyünk a kimért, ritmusos mozgással.
A harc mellett a pályadizájn is dicséretet érdemel, sőt igazából ez a játék legerősebb pontja. Gyakorlatilag minden egyes szinten találkozunk valamilyen új ötlettel és játékmechanikával, így az sosem válik önismétlővé. Ugrálós részek, logikai feladványok, kapcsolók, menekülős szakaszok, mozgatható pályaelemek váltják egymást, újra meg újra fel kell találnunk magunkat a továbbjutásért. Néhány helyen még bizonyos ellenfelek irányítását is átvehetjük, a játék a gyönyörű parallax scroll technikát is beveti, nemcsak a 3D-s hatás, hanem a játékmenet kedvéért is.
Hanem akad itt azért probléma is bőven, ami már a kaland legelején felüti a fejét. A játék szándékosan nagyon nehézre lett tervezve, de ez a nehézség hibás dizájn döntések nyomán válik igazán frusztrálóvá. A harc egyik legnagyobb baja, hogy karaktereink támadásait nem a gombnyomások, hanem az animációk hossza vezérli. Hiába akarunk például azonnal dashelni, ha figuránk még a botját pörgeti a kezében, mert épp kombózik, akkor nem fog mozdulni. De még a szereplők közötti váltás is csak akkor lehetséges, ha az aktuális karakter befejezte a támadását. Ezek a fél-egy másodperces csúszások pedig az életünkbe kerülhetnek, mert az ellenfelek gyakran nagy számban és kötetlenül, kiszámíthatatlanul támadnak, és nincs lehetőség az igazán gyors reagálásra.
Harcosaink néhány ütéstől meghalnak, és bár van lehetőség az újraélesztésükre, ezután csak minimális életerővel rendelkeznek, tehát egy újabb ütéstől megint kipurcannak. További dizájn hiba, hogy a játékot egyértelműen négyfős kooperatív módra tervezték (ebből sajnos csak helyi érhető el, online koop egyelőre nincs). Ha szólóban játszunk, akkor mindig csak egy karakter lehet a képernyőn, és váltogatnunk kell köztük. A harcos szobákat és a főellenségeket viszont láthatóan úgy tervezték meg, hogy azok négy, egyszerre küzdő játékos számára jelentsenek kihívást. A nehézség semmilyen módon nem skálázható, nincsenek választható szintek vagy bármiféle beállítás, így aki egyedül próbál játszani, annak extra idegesítő tud lenni minden egyes, többnyire a végtelenségig nyújtott pálya.
Aki mégis fel tud nőni a (kissé igazságtalan) feladathoz, az viszont egy hosszú, változatos kalandra számíthat. Az Unruly Heroes tipikus mászkálós-gyűjtgetős játék, a tekercsek összegyűjtésével koncepciórajzokat, az érmék felszedésével extra skineket nyithatunk meg. Ötletből, játékmechanikából tényleg nincs hiány, az egész élmény pedig egy nagyon profi, egységes egésszé áll össze, köszönhetően persze főleg a nagyon profi kivitelezésnek.
Ahogy azt már írtam, az Unruly Heroes műfajának egyik legszebb tagja. Gyönyörű 2D-s pályákon haladunk át csupa modern effekttel, fényhatásokkal, 3D-s elmosás effektekkel, iszonyú jól kidolgozott, részletes animációkkal. Az ellenfelek legalább olyan ötletesek, mint a négy főhős, a főellenségek pedig igazi bestiák, több támadási mintával, mindez nyakon öntve a távol-keleti stílussal. Ezt az egészet 4K-ban, 60 fps-sel élvezhetjük, viszonylag kevés, de hangulatos kínai stílusú zenékkel és hanghatásokkal aláfestve. Abszolút profi munka, szerintem van olyan szép, mint az Ori, simán jöhetett volna bármelyik nagy kiadótól is.
A kelleténél nyögvenyelősebb és nehezebb játék az Unruly Heroes, aminél a játékmenet magját sajnos inkább a stílusnak, mint a közvetlen irányításnak rendelték alá, és amit kooperatív játékra terveztek skálázhatóság nélkül. Éppen ezért vegyes az összkép, mert a kőprofi alapötlet mögött egy gyakran frusztráló, igazságtalan játék bújik meg, ami ennél fogva sokkal jobb is lehetett volna. Ha viszont valaki képes felvenni a ritmusát, és nem reflex játékként, hanem harcművészetként tekint rá, az egy remek kalandra számíthat cserébe. Figyelemre érdemes darab a sok középszerű indie játék tengerében, remélhetőleg nem most találkozunk vele utoljára.
7
A tesztpéldányt az Evolve PR biztosította.
