Wheels of Aurelia teszt
dreampage 2016. Nov. 29.

Autókázás a ’70-es évek Olaszországában, kellemes zene, nyárias hangulat és furcsa útitársak. A Wheels of Aurelia érdekes jószág, nehéz beskatulyázni vagy értékelni. Tegyük meg mégis.

Vannak azok a játékok, amiknél rendre előkerül az a nem is annyira új keletű vita, hogy a videojátékok tekinthetők-e művészetnek, és ha igen, milyen szinten érdemes ebbe az irányba eltolni őket. Az olasz Santa Ragione által fejlesztett Wheels of Aurelia kitűnő példája ennek: játékmenetről szinte alig beszélhetünk benne – inkább egy interaktív kép, egy hangulatfestés, mégis szerezhet néhány kellemes percet, sokszor újrajátszható, és még titkokat is rejteget.

Történetünk főszereplője Lella, aki Olaszország nyugati partján autózva Franciaország felé tart, és magával viszi előző este megismert új barátnőjét, Olgát is. Hogy ebből az egyszerű alaphelyzetből mennyi minden kerekedhet ki, milyen kalandos lehet egy szimpla utazás, azt kiválóan tárja elénk a játék, miközben az 1978-as Olaszországra jellemző hangulat is nagyon jól átjön belőle. Érdekes korszak volt ez, terrorizmussal, női egyenjogúsági mozgalmakkal, feminizmussal, bűnözőkkel és az élet nagy kérdéseivel. Ebből kapunk egy – a játék egyszerűségéhez mérten egészen átfogó – jókora keresztmetszetet, miközben a sematikus, de hangulatos látványvilágú tájon autózunk keresztül.

Nyugodtan hívhatnánk beszélgető-szimulátornak is a produkciót, mert autót vezetni vajmi keveset kell benne – ha nincs kedvünk hozzá, akkor egyáltalán nem. Választott járművünk magától gurul az úton, miközben mi útitársainkkal beszélgetünk. Olga mellett felvehetünk stopposokat, az utunkba eső városokban pedig (attól függően, hogy hol merre fordulunk) különböző alakokkal találjuk szembe magunkat. Ki tudja? Egyik helyen talán illegális autóversenyre hívnak ki, míg máshol bankrablásba keveredünk, vagy egy lelkipásztorral szállunk vitába a hitről. Minden mellékszereplőnek saját története van, a beszélgetések irányától függ, kiről mit tudunk meg.

Egy végigjátszás csupán 15-20 percet vesz igénybe, és összesen 16 végkifejletben végződhet. Lehet, hogy Lella megtalálja a lelki békéjét, de az is lehet, hogy a bűn útjára lép, vagy épp meghal. A játék szinkron nélkül, mindössze írott szövegekkel operál, fülünket csak az autók halk zúgása és a korabeli olasz rádiók kellemes zenéi kényeztetik. A szavatosságot az jelenti, hogy megpróbáljuk az összes befejezést elérni. Nem mindegy, melyik stoppost vesszük fel, azokkal miről és hogyan beszélgetünk, hol merre kanyarodunk, illetve megtartjuk-e Olgát útitársnak, vagy félúton hazaküldjük. Vannak persze főbb események, amik mindenképp megtörténnek – azt kell kisilabizálni, mitől függ, hogy melyik befejezésben végződik az utazás.

A játék szépsége leginkább az érdekes hangulata, amit az egyszerű, de stílusos látvány, az okosan megírt, változatos párbeszédek és a nagyon kellemes zenei aláfestés biztosít. Az alapötlet azonban távolról sem tökéletes, sőt, a negyedik-ötödik végigjátszásnál már erősen érződik, hogy nagyon behatároltak a lehetőségek. A beszélgetések ismétlődnek, útelágazás csak néhány akad, bizonyos eseményeken pedig mindenképp végig kell mennünk, ez pedig a sokadik alkalommal már unalmas. Sokkal hosszabb, szerteágazóbb és kalandosabb is lehetett volna ez a játék, így tényleg nem más, mint egy érdekes koncepció magja, amit nem bontottak ki eléggé.

Nehéz pontosan behatárolni a Wheels of Aurelia műfaját, és a hagyományos skálán értékelni az erősségeit. Nem is igazán tekinthető valódi játéknak, inkább egy interaktív korrajz, egy érdekes koncepció nem elég alapos kibontása, ami azért még így is tartogat érdekes perceket. Egy színes, különleges indie alkotás, amit csak a legnyitottabb ínyencek fognak igazán élvezni, mégis helye van a piacon, mert az ilyen üde színfoltok jelenthetnek új inspirációt a jövőre nézve. Kár, hogy nem sikerült nagyobb, változatosabb produkciót kerekíteni belőle.

6