Xbox Games Showcase összefoglaló
dreampage 2023. Jun. 12.

Rengeteg exkluzív játékkal, többségében nagyszabású produkciókkal, japán finomságokkal és néhány meglepetéssel az Xbox csapata megnyitotta a nyári bejelentések szezonját. A 2023-as Xbox Games Showcase 27 új bemutatóval hosszú idő után a legjobb műsor volt a Microsofttól.

Most először nem egy, hanem egymás után két műsorral is jelentkezett a Microsoft. Az Xbox Games Showcase után közvetlenül jött a Starfield Direct, amely háromnegyed órás gameplay betekintést kínált az utóbbi idők legjobban várt, és minden idők talán legnagyobb szerepjátékába. Sokan várták, de talán kevesebben hitték, hogy a Microsoft exkluzív fronton is nagyot dob, ez azonban tényleg megtörtént. Az idei két nagy belsős játék (Forza Motorsport és Starfield) mellett 2024-be is betekintést kaptunk, mégpedig in-game illetve gameplay videók által. A Microsoft belsős stúdiói közül többen most először jelentkeztek új játékaikkal, ami alapján 2024-ben kifejezetten sok, komoly exkluzív produkció várható Xbox platformra és PC-re – természetesen a megjelenésük napjától Game Pass tagsággal is elérhető lesz mind.

A belsős exkluzívok mellett kisebbségben ugyan, de izgalmas third-party játékok is bemutatkoztak. Végre komolyabban is megnézhettük a Cyberpunk 2077 Phantom Liberty alcímű kiegészítőjét, a japán szerepjáték-mester Atlus pedig több látványos játékot is bemutatott. Jön a Metaphor: ReFantazio, Persona 3 Reload és a Persona 5 Tactica. A Ubisoft pedig felfedte nyílt világú Star Wars játékát, a Star Wars Outlaws-t.

Nézzük akkor a fontosabb bejelentéseket a műsorból.

 

2024-ben érkezik az Awoved

Az Odsidian Entertainment következő, nagyszabású szerepjátéka Eora (a Pillars of Eternity helyszíne) világában játszódik. A játékost az Élőföldekre küldi a Császár, ahol egy rejtélyes járvány okait kell megtalálnia – de ahogy az kiderül, természetesen többről van szó. Az Avowed 2024-ben érkezik Xbox Series X|S-re és PC-re.

 

Az inXile Entertainment bemutatta a Clockwork Revolution-t

A Wasteland és az Arcanum alkotóinak következő, óriási szerepjátéka egy belső nézetes steampunk kaland lesz, amelyben Avalon városát járhatjuk be a jelenben és a múltban. Az időben visszautazva döntéseink hatással lesznek a jelen világára, így ez az RPG bizonyára páratlan élményt garantál majd. Ehhez a játékhoz megjelenési dátum egyelőre nincs.

 

Új korszakot nyit a Fable

A brit Playground Games végre bemutatta a Fable-t, a legendás sorozat vadonatúj epizódját, ami egy teljesen új korszak kezdete. Nyílt világú RPG a megszokott brit humorral és elképesztően szép látványvilággal. A helyszín természetesen Albion, ez a gyönyörű mesevilág, de hogy mikor léphetünk be, azt egyelőre nem tudni.

 

Október 10-én jön a Forza Motorsport

Végre megjelenési dátumot kapott a Turn 10 Studios megújult autós játéka. Tessék bekarikázni a naptárban: 2023. október 10. A játék borítóján két amerikai „szörny” szerepel, a 2023 No.01 Cadillac Racing V-Series.R és a 2024 Chevrolet Corvette E-Ray, és persze új trailert is kaptunk hozzá.

 

Microsoft Flight Simulator 2024 bejelentés

Nem kis meglepetésre, jövőre egy teljesen új Microsoft Flight Simulator érkezik Xbox Series X|S-re és PC-re. A Microsoft Flight Simulator 2024-ben saját repülős karrierünk lehet, számtalan új játékmeneti lehetőséggel. Légi tűzoltó, légi mentő, áruszállító, mezőgazdasági pilóta és számtalan más szerepben hódolhatunk a repülés csodájának, az eddiginél is szebb környezetben, vadonatúj repülőgépekkel és helikopterekkel. A legfontosabb információ: a Flight Simulatorban megvásárolt kiegészítők mind működni fognak a 2024-es új kiadásban is.

 

Senua’s Saga: Hellblade II trailer

A Ninja Theory továbbra is dolgozik a régóta várt Senua’s Saga: Hellblade II sötét világán, amely 2024-ben végre megjelenik Xbox Series X|S-re és PC-re. Az új in-game trailer bepillantást enged a játék sötét világába, legjobb fejhallgatóval hallgatni.

 

South of Midnight bejelentés

Végre a Compulsion Games is felfedte, min dolgozik. A Contrast és a We Happy Few díjnyertes alkotóinak új játéka a South of Midnight, amely egy sötét varázslattal átitatott, külső nézetes kaland. A főszereplő Hazel, aki egy, a déli amerikai folklór és mitológia által ihletett világban él különleges képességeivel. Veszélyes teremtményekkel és saját családjának sötét múltjával is kénytelen leszámolni, hogy remélhetőleg új otthont találjon ebben a bizarr világban.

 

Towerborne bejelentés

Igazi, semmiből jött meglepetés az Xbox Game Studios és a Stoic (The Banner Saga sorozat) együttműködése, a Towerborne. Ez egy színes, látványos akció-platformer, szóló és kooperatív játékra kitalálva. A Számok Városának romjai között egy magányos torony tartja biztonságban a túlélőket a közeledő gonosztól. A főszereplő Ace, aki az utolsó reménysugarat jelenti az emberiség számára. A Towerborne 2024-ben érkezik Xbox Series X|S-re és PC-re.

 

Starfield Direct – Új információk és gameplay

45 percnyi mélymerülés minden idők talán legnagyobb szerepjátékának galaxisában. A Starfield részletes lehetőségekkel, több, mint 1000 meglátogatható bolygóval, komplett városokkal, csillagrendszerekkel, űrhajó- és bázisépítéssel, és ezernyi más funkcióval egy felfoghatatlan méretű és ambíciójú szerepjáték.


Az exkluzívok mellett jó néhány külsős címet is az Xbox Games Showcase alatt jelentettek be. Megjelenési dátumot kapott például a Cities: Skylines II (október 24.), kifejezetten vicces trailert láthattunk a Like a Dragon: Infinite Wealth-ből, és az Atlus is bemutatta következő, nagyszabású szerepjátékát, a Metaphor: ReFantazio-t. A Capcom is izgalmas, új produkcióval jelentkezett. A Kunitsu-Gami: Path of the Goddess lenyűgözően bizarr világba kalauzol el.

Szintén a műsor része volt a Payday 3, illetve a The Chinese Room új horrorjátéka, a Still Wakes the Deep is kapott egy új videót. A Ubisoft nyílt világú Csillagok Háborúja, a Star Wars Outlaws CG trailere lenyűgöző, már csak egy megjelenési dátum hiányzik hozzá… A Cyberpunk 2077: Phantom Liberty legalább kapott ilyet, a CD Projekt RED szerepjáték-kiegészítője szeptember 26-án jelenik meg Xbox Series X|S-re.


Hardver bejelentések

  • Xbox Series S – 1TB: A visszajelzésekre hallgatva a Microsoft 2023. szeptember 1-jén piacra dobja a fekete színű, 1TB tárhellyel szerelt Xbox Series S konzolt. Az új gép 134.990 Ft ajánlott fogyasztói áron kerül a hazai boltok polcaira.
  • Starfield Limited Edition kontroller: A Bethesda gigantikus szerepjátéka mellé egyedi kontroller is dukál. Egyedi festéssel és feliratokkal, áttetsző ravaszokkal, piros hátlappal és kéttónusú markolattal ez a limitált kiadású kontroller nagyon hangulatosnak tűnik.
  • Starfield Limited Edition headset: A gyári, vezeték nélküli Xbox fejhallgató különleges kiadása fehér Starfield festéssel, piros fejpánttal és arany mikrofonnal.

Ez volt tehát a 2023-as Xbox Games Showcase. Összesen 27 bemutatott játék, melyek közül 21 a megjelenés napjától Xbox Game Pass tagsággal is elérhető lesz, nagyszabású őszi és 2024-es exkluzívok, és rengeteg izgalmas produkció a külső partnerektől. Ezek után nincs más hátra, mint várni a játékok megjelenését, és elmerülni az Xbox új világaiban.