Xbox One X támogatást kapott a Sims 4
dreampage 2018. Sep. 07.

Szebb látványra és jobb képfrissítésre számíthatnak mostantól azok, akik a világ legerősebb konzolján terelgetik virtuális családjaik életét. Megérkezett a The Sims 4 Xbox One X támogatása, jó adag más újdonsággal együtt.

Bár ez a hőmérsékleten még nem érződik, bizony véget ért a nyár, megkezdődött az iskolaszezon, a családok életébe pedig lassan visszaköltöznek a szürke hétköznapok. Nem így a Simek esetében – a virtuális közösségek egész évben szórakoznak, már persze, ha mi is úgy akarjuk. Töretlen népszerűségnek örvend az EA „életszimulátor” sorozata, nem csoda, hogy a fejlesztésével sem hagynak fel. A legújabb frissítéssel a Sims 4 Xbox One X támogatást kapott.

A fejlesztők által közzé tett legutóbbi változáslistában egyebek mellett mellett a következő áll:

  • Az Xbox One X játékosok mostantól jobban kihasználhatják a konzolban rejlő extra erőt, és nagyobb felbontású textúrákat láthatnak Live módban.
  • Bár a Sims 4 nem a reflexekről szól, ez nem jelenti azt, hogy 30 fps-nél akarunk leragadni, úgyhogy Xbox One X-en eltávolítottuk a képfrissítés rögzítését.
  • A profilváltás most már nem zavarja össze a barátaidat, mert pontosan láthatják, hogy a Sims 4 melyik részében játszol épp.

Igazán nagy dolgokra tehát nem kell számítani, de az mindenképp pozitív, hogy Xbox One X-en szebb képet és simább mozgást kapunk, mint eddig. Minden játék esetében előny, ha valamilyen formában kihasználják az erősebb hardver lehetőségeit. Simjeink tehát gördülékenyebben élhetik életüket.

Az X támogatás érkezése egyébként jókor történt, a The Sims 4 ugyanis ezen a héten 60% kedvezménnyel kapható Xbox One-ra. Ez az alap és a Deluxe Party kiadásra is vonatkozik, úgyhogy most tényleg jó áron szerezhető be a játék. Irány az Áruház az alábbi linken.