Xbox Series X|S – Sikeres rajt
dreampage 2020. Nov. 14.

Jó hírekkel indul az új generáció a Microsoft számára. A cég közzé tette, hogy az Xbox Series X|S konzolok repülőrajtot vettek az első nap. Még egy korábbi Xbox konzol iránt sem volt ekkora az érdeklődés, és ez a játékosok aktivitásán is meglátszik.

A játékosoknak köszönhetően az Xbox Series X|S konzolok megjelenése az eddigi legsikeresebb a platform tizenkilenc éves történelmében. 2001-ben az Xbox, 2005-ben az Xbox 360, 2013-ban pedig az Xbox One megjelenése jelentett mérföldkövet, ám ezeket az Xbox Series X|S az első napon szépen átlépte. A koronavírus járvány, a lezárások és logisztikai nehézségek ellenére az új gépek több, mint negyven országban jelentek meg egyszerre a világon, a játékosok pedig éltek a lehetőséggel.

A megjelenés utáni 24 óra, vagyis az Xbox Series X|S első napja elég szép adatokat produkált.

  • Több új konzolt adtak el az első napon, november 10-én, mint bármelyik korábbi generációs gépből ugyanennyi idő alatt. Az Xbox Series S több új játékost vonzott a platformra, mint bármely más konzol a múltban.
  • Az első napon a világ játékosai 3594 játékkal játszottak az új gépeken, ebbe az új és a korábbi generációk címei is beletartoznak. Ez messzemenően rekord egy Xbox konzol megjelenését tekintve.
  • Lendületet kapott az Xbox Game Pass is: az Xbox Series X|S konzolok 70%-át csatolták új vagy meglévő Game Pass előfizetés mellé.

Az érdeklődés mértéke miatt az Xbox Series konzolok sok helyen elfogytak a világban, a Microsoft viszont még az év vége előtt, folyamatosan új készleteket ígér – nincs ez másképp hazánkban sem. További érdekességek is adódtak a megjelenés kapcsán, Nagy-Britanniában például rekordot döntött az internetes adatforgalom, köszönhetően az Xbox Series X|S és a Call of Duty: Black Ops Cold War megjelenésének, de az Assassin’s Creed Valhallát is rengetegen töltik le az új gépeken. A Ubisoft közleménye szerint a vikinges szerepjátékból dupla annyi fogyott első nap, mint az előző részből.

Az új Xbox konzolok iránti érdeklődés persze nem lett volna ennyire élénk, ha nincsenek azok a játékok, amikkel a gépek megjelentek. November 10 nagy nap volt ebből a szempontból is, hiszen az új generációt olyan címekkel lehet elkezdeni, mint az Assassin’s Creed Valhalla, Destiny 2: Beyond Light, Dirt 5, The Falconeer, Tetris Effect: Connected, Watch Dogs: Legion vagy a Yakuza: Like a Dragon, plusz tucatnyi optimalizált exkluzív, amik jobban futnak és szebbek, mint valaha. Úgyhogy a külsős partnereknek is nagy köszönet jár, amiért – sokszor otthonról – fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy játékaikat Xbox Series X|S-re optimalizálják.

A lendület remélhetőleg megmarad, az Xbox Series X ugyanis egy rendkívül jó konzol lett, rengeteg lehetőséggel, úgyhogy egy nagyon jó generáció elé nézünk. „Hálásak vagyunk az első reakciókért és a lelkesedésért, és eltökéltek, hogy veletek együtt építsük tovább a játékok jövőjét. Az egész Xbox csapat nevében: Köszönjük.” – zárul a Microsoft közleménye.