Xboxra érkezik a MechWarrior 5: Mercenaries
dreampage 2020. Nov. 26.

A Piranha Games bejelentette, hogy 2021 tavaszán konzol exkluzívként Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra érkezik a népszerű BattleTech akciójátékuk, a MechWarrior 5: Mercenaries. A konzolos megjelenés mellé egy új DLC-t is kapunk.

2019 végén jelent meg PC-re a legendás MechWarrior sorozat legújabb része, a MechWarrior 5: Mercenaries, és azóta lógott a levegőben egy konzolos megjelenés lehetősége. A fejlesztést végző Piranha Games most bejelentette, hogy a konzolok között egyedüliként Xbox platformon lesz elérhető a játék, méghozzá jövő tavasszal.

Ez egybeesik a Heroes of the Inner Sphere című kiegészítő halasztásával, amit részben azért is toltak a jövő év elejére, hogy a fejlesztők „beteljesíthessék egy régi álmukat”. Közleményük szerint az ötödik rész lesz az első valódi MechWarrior élmény konzolon, és ez a franchise első megjelenése a 2004-ben kiadott MechAssault 2 óta. A játék így egyfajta újrakiadást kap PC-n és Xboxon is, emellett pedig sok javítást és fejlesztést kap. Javulni fog a mesterséges intelligencia, a kezelőfelület, a látvány, a testreszabhatósági elemek és a tartalmi felépítés is.

A bejelentés mellett a fejlesztők azt is közölték, hogy videósorozatot indítanak a játék fejlesztéséről, illetve annak bemutatására. Az első fejlesztői napló december 1-jén lesz látható.

Ezzel egy nagyon komoly Xboxos franchise „tér haza”, hiszen annak idején, még az Xbox Live indulásakor a MechAssault volt az egyik húzócím, amely bemutatta az online multiplayerben rejlő lehetőségeket. A nagy nevű sorozatot hamarosan újra élvezhetjük tehát a Microsoft konzoljain.