Ys Origin bejelentés
dreampage 2018. Feb. 21.

Újabb japán franchise debütál Xbox platformon. Idén tavasszal érkezik az Ys Origin Xbox One-ra, exkluzív tartalommal – közölte nemrég a DotEmu.

Egyre több japán sorozat látogat el Xbox One-ra. Tavaly a One Piece és a Valkyrie Chronicles (Revolution), idén januárban a Monster Hunter jelent meg első ízben a Microsoft platformján, most pedig újabb játékról derült ki, hogy a redmondiaknál is tanyát ver: a DotEmu bejelentette, hogy Xbox One-ra költözik az Ys Origin.

„Egy pusztító, démoni invázió után a két istennő varázserejét felhasználva biztonságban az égbe emelte Ys lakóit. Miközben a démonok tornyot emelnek, hogy elérjék az emberek új otthonát, a két iker istennőnek nyoma vész. Erős harcosként és ravasz mágusként neked kell felkutatnod a két istennőt az Ördög Tornyában. Képes leszel kardoddal és varázslataiddal megtisztítani őseid földjét a gonosztól?” – így szól a játék hivatalos leírása.

Az Ys Origin egy akció-RPG, mély történettel, élvezetes zenékkel, és epikus főellenség harcokkal – legalábbis a fejlesztők szerint. A játékban ilyesmire lehet számítani:

  • 3 játszható karakter saját képességekkel
  • 3 játékmód: Story, Time Attack és Arena
  • Változatos helyszínek, gyűjthető ereklyék
  • Japán és angol nyelv

Pontos megjelenési dátum még nincs, csak annyit tudunk, hogy az Ys Origin valamikor tavasszal jelenik meg Xbox One-ra, méghozzá valamilyen exkluzív tartalommal kiegészítve. Egyéb részletek (ár, Xbox One X támogatás stb.) egyelőre nem ismertek.