Diablo IV teszt

Tizenkét év után tért vissza a Blizzard akció-RPG sorozata, a negyedik felvonás pedig alighanem az idei év egyik legjobb játéka lett.

Game Pass: 2023. június

Elkezdődik a nyár, az Xbox Game Pass tagok pedig hamarosan amnéziától retteghetnek, átmehetnek autószerelőbe, festői világokba utazhatnak, és részt vehetnek egy nagy átverésben. Ezek lesznek június elejének játékai.

Geforce NOW-on is elérhetővé válnak az Xbox PC játékok

A mai naptól kezdődően az Xbox Game Studios saját gyártású játékai az Nvidia GeForce NOW felhőszolgáltatásból is elérhetőek lesznek. A Gears 5-öt hamarosan további címek követik.

Game Pass: 2023. május vége

Hamarosan vasúti birodalmat építhetünk, ördögöt űzhetünk keleti módra, és ellátogathatunk egy gyönyörű bolygóra, de az EA Play-nek köszönhetően a FIFA 23 is bekerült az Xbox Game Pass Ultimate tagok kosarába.

Diablo IV Server Slam május 12-14-én

Egész hétvégén üthetjük a Diablo IV szervereket, a nagyszabású akció-RPG megjelenése előtti utolsó nyilvános bétatesztben. Az első fejezet története mellett exkluzív jutalmak is bezsebelhetők a kalandorok számára.

Xbox Remix Special Edition nyereményjáték

Most lehetőség van nyerni egy, egyharmad részt újrahasznosított anyagokból készült Xbox Remix Special Edition kontrollert, az Xbox Magyarország Instagram oldalán. Nevezni csütörtök éjfélig lehet.

Xbox FanFest 2023-ban is

Élő és virtuális eseményekkel tér vissza az Xbox évek óta népszerű rajongói rendezvénysorozata, a FanFest, amelyre most is előre lehet ingyenesen regisztrálni. Extra információk és tartalmak várják a látogatókat.

Meghívhatjuk barátainkat egy PC Game Pass próbára

Új funkciót vezetett be a Microsoft. Azok, akik rendelkeznek Xbox Game Pass Ultimate vagy PC Game Pass tagsággal, mostantól akár öt barátjukat is meghívhatják, hogy 14 napon át ingyen kipróbálhassák a PC Game Pass játékait.

Game Pass: 2023. május

Az új hónap elejével a Microsoft közzé tette május első felének Xbox Game Pass játékait. Négy cím érkezik a kínálatba, köztük olyan produkciók, mint a FUGA 2 és a Ravenlok.

Game Pass: 2023. április vége

Változatos premier címekkel bővül az Xbox Game Pass kínálata. A mai naptól már elérhető a Minecraft Legends, de hamarosan érkezik a Redfall, a BlazBlue: Cross-Tag Battle és más egzotikus finomságok.

Áprilisi Xbox frissítés

Megérkezett az Xbox konzolok áprilisi frissítése, ami két új funkcióval bővíti az Xbox One, illetve a Series X|S gépek rendszerét. Megújult a keresési felület, és beállíthatók az aktív órák a további energiaspóroláshoz.

Új Elite Series 2 színek az Xbox Design Lab kínálatában

A mai napon még jobb lett egyedi Xbox Elite Series 2 kontrollert tervezni – az Xbox Design Lab szolgáltatás új színekkel bővült, így még több kombináció állítható elő, mint korábban.

Bemutatkozott a Remix Special Edition kontroller

A környezetvédelem jegyében a Microsoft hamarosan új, limitált kiadású Xbox kontrollert dob piacra. Az egyharmad részben újrahasznosított anyagokból készült Remix Special Edition április 18-tól kapható.

Game Pass: 2023. április

Megszabadíthatjuk Tokiót a megszálló démonoktól, de a Ghostwire: Tokyo mellett más érdekességek is érkeznek az Xbox Game Pass kínálatába idén áprilisban. Kockahősök és jégkorong szintén a terítéken.

Megjelent a Forza Horizon 5: Rally Adventure

Elérhetővé vált a Forza Horizon 5 második, egyben utolsó nagy kiegészítője, a Rally Adventure. Címéhez hűen ez a bővítmény a rali világába kalauzolja a játékosokat 10 új autó volánja mögött, a festői Sierra Nueva tájain.

Új színekben az Elite Series 2 kontroller

Pirosban és kékben is bemutatkozott az Xbox Elite Series 2 – Core kontroller, így a fehér mellett újabb két változatban lehet megszerezni a Microsoft profi irányítójának alapváltozatát.

Xbox Stellar Shift nyereményjáték

Az egyik legizgalmasabb külsejű Xbox kontrollert lehet megnyerni az Xbox Magyarország legújabb nyereményjátékán – ezúttal a Twitteren lehet próbálkozni egy Stellar Shift elhódításáért.

Szeptember 6-án jelenik meg a Starfield

Az idei év legnagyobb, és egyben legfontosabb Xbox exkluzív játéka, a Bethesda legújabb fejlesztése 2023. szeptember 6-án jelenik meg – jelentették be maguk a fejlesztők. A Starfield külön adást is kap június 11-én.

Xbox Better Together nyereményjáték

Élvezd a legjobb játékzenéket retró stílusban, egy hordozható kazettás magnóval – az Xbox Magyarország legújabb nyereményjátékán ezt, illetve Xbox Game Pass kódot lehet nyerni.

Game Pass: 2023 márciusi játékok

Japán verekedős játék, japán szerepjáték, középkori túlélés és minden idők egyik legjobb stratégiai játéka indítja a tavaszt az Xbox Game Pass kínálatában. Nagyszabású produkciók érkeznek március első felében.